A minap hirtelen ötlettől vezérelve Dalma felvettette, hogy mi lenne, ha szeptemberben Magyarországra repülnénk egy családi eseményre.  Nálunk hamarosan megszületik a második kisgyerek, sőt, mire ez a poszt publikálásra került, szerintem már meg is született - remélem minden rendben ment.  Nem nagyon terveztünk repülni egészen decemberig.  Igaz, akkorra már lefoglaltunk egy (remélhetőleg) remek tengerentúli utat.  De azért csak jó lenne előtte repülni egy rövidebbet a legkisebb családtaggal, ne egy kilenc órás repülőút legyen neki az első.  Nem volt mit tenni, elkezdtem keresni a lehetőségeket.  És belefutottam egy pofátlan lehúzásba, ami a törzsutas pontokat illeti.  Magam sem tudom az okát, de úgy gondoltam gyorsan írok egy posztot róla, hogy segítsek másoknak elkerülni.  Lássuk, mibe futottam bele!

Minden szülő (szerintem) rettegve várja a pillanatot, amikor már nem tudja tovább halasztani az autósülés-vásárlást.  Egyrészt, mert elég drága dologról van szó, másrészt mert legalább száz különböző típus, szín, méret és ki tudja még mi szerint lehetne választani.  Gyakorlatilag lehetetlen eligazodni, ha nem töltesz legalább pár napot a témával.  Én ezt tettem, minden egyes alkalommal, amikor döntési ponthoz érkeztünk és már nem tudtam tovább halogatni.  Nekiültem és keresők, értékelések, bemutató videók, excel táblák, személyes konzultációk, előadások, számolgatás, tervezés és az egyéni preferenciáink alapján próbáltam leszűkíteni a kínálatot két, esetleg három jelöltre.  Szeretnénk segíteni megspórolni ezt.  Nem azt szeretném bemutatni, hogy melyik a legjobb autósülés, mert azt magadnak kell megtalálnod.  Szeretném bemutatni, hogy milyen tulajdonságok miatt, milyen gondolatmenet mentén választottuk azt amit, illetve megmutatni, hogy utólag visszanézve jó döntésnek bizonyult-e?

Nem életem legjobb szervezése volt M második amerikai útja, ezt el kell ismerni.  Dalma rám bízta az egészet, mert általában racionális döntéseket hozok és jó áron igyekszem megszerezni a jegyeket.  Nos, ez most nem annyira sikerült.  Ahogy már írtam róla korábban, az őszi amerikai utunk teljes egészében a maraton köré volt építve.  De sajnos lemaradtunk a triviális és olcsó megoldásról, mivel azok a típusú jegyek, amelyekkel utazni akartunk, már nem voltak elérhetőek.  Lényeg a lényeg: ugyan szuboptimális, de a lehetőségeket maximálisan kihasználó megoldás született, amelynek része volt San Diegoból eljutni Chicagoba.  Ami számunkra új és ismeretlen terület volt: még sosem utaztunk USA belföldi első osztályon.

Ez a második és (legalábbis egyelőre) egyben befejező része a babamonitorozás témának, mert mi úgy gondoltuk, hogy az előző, otthoni babamonitorozással foglalkozó résszel együtt mi megtaláltuk a megoldásokat, amik nekünk megfelelnek és nem kutattunk tovább.  Az első részben az otthoni körülmények között megbízható, funkciógazdag, de olcsó megoldást kerestük és azt hisszük, hogy meg is találtuk.  A mostani részben azt járom körbe, hogy mit használunk akkor, ha nem otthon vagyunk?

Van az úgy, hogy az ember előre eltervez dolgokat, mondjuk egy utazást.  Vannak, akik csak úgy ad-hoc utaznak, mert épp kedvük szottyan, vannak akik akár egy évre előre is megtervezik, mikor hova mennek.  Mi leginkább a második kategória vagyunk, noha vannak kivételek - a Bostonba repülést egy héttel az út előtt intéztem, de ez kevésbé jellemző.  Mi történt a legutóbbi utazásunk szervezése alatt és mit tanultunk belőle?

A Chicago maratonról írt bejegyzésben írtam, hogy felkészülés nem sok jutott nekem a versenyt megelőző hónapokban.  Ez amúgy nem lenne probléma mondjuk egy félmaratonnál, de hosszabb távot edzés nélkül lefutni bolond dolog.  Nem mondhatom viszont, hogy nem próbálkoztunk.  Még a terhesség alatt is futottunk, úgy, hogy Dalma biciklizett mellettem.  Próbáltuk a futással töltött időt is közösen tölteni, illetve mindkettőnknek jó motiváció volt.  M születése óta megváltoztak a dolgok és a futás háttérbe szorult, mint gondolom sok más szülőnél is.  Sokat gondolkodtunk, hogyan tudnánk megoldani a helyzetet és az egyik ötlet a futós babakocsi volt.  Lehetőleg az olyan, amivel futni is lehet, meg biciklizni is.  Az egyik ok a kombinált babakocsira, hogy nincs sok helyünk babakocsikat tárolni, a másik, pedig az ár: ezek a babakocsik drágák, ha nem fontos, nem kezdenénk el egy gyújteményt belőlük.  Nem volt még sosem ilyen babakocsink, sőt, nem is használtunk hasonlót sem, így izgatottan estünk neki a próbának.  Ami babakocsijaink vannak, azokat már bemutattuk korábban.  Az autós mózest is fogadni tudó babakocsi volt az első, amit vettünk.  Az utazásokat megkönnyítendő pedig vettünk egy Yoyo-t, amibe hamar beleszerettünk.  Ezek egyike sem alkalmas azonban futáshoz, ezért kezdtünk el új irányba tapogatózni.

Ahogy azt már írtam egy korábbi bejegyzésben, sorsolás útján sikerült nevezési lehetőséget nyerni a chicagói maratonra, ami a világ hat legnagyobb, legnépszerűbb és legrangosabb maratonja közül az egyik.  Ezt most már három csillagosként írom, hiszen még a pandémia előtt megvolt New York és Berlin (sőt, Berlint kétszer is futottam).  A maradék három már valószínűleg nem lesz meg, M születése átrendezte a prioritásokat, Chicago még a születése előttről indult.  Ebben a bejegyzésben az utazáskor szerzett tapasztalatokat írom le.  Röviden és lelőve a poént: voltak könnyek (nem csak M könnyei, az enyémek is), közben elátkoztam a pillanatot, amikor belevágtunk ebbe az egészbe, de a futás alatt valahogy minden megváltozott.  Ha tehetném, holnap újra belevágnék.  De nézzük sorban: mik voltak az élmények és mit tanulhatnak mások a mi döntéseinkből?

Nem mondom, hogy mostanra rutinná vált a repülésünk M-mel, mert nagyképűség lenne.  De azt le merem írni, hogy a babás utazás jobban belekerült a komfortzónánkba.  Igen, még mindig előre eltervezünk mindent, igen, még minden út előtt készül A és B terv is, nem, nem bekötött szemmel megyünk ki a reptérre, igen, M ahogy nő, folyamatosan változik, mi jelent éppen kihívást.  De azt hiszem elmúlt a kezdeti izgatottság és inkább az egyetemről ismerős "esélytelenek nyugalma" érzés jellemző mostanában.  Kialakult a gyakorlatunk.  Mikorra hívom a taxit, melyik alkalmazással, melyik táskákba pakolunk, miből mennyit viszünk, a várakozás alatt miket szoktunk enni, mit hozunk M-nek.  Azt is tudjuk, melyik lounge-ban hol vannak az etetőszékek, már nem is kérjük, csak kiszolgáljuk magunkat.  Mígnem elérkezett a legutóbbi utunk, aholis egészen egyszerűen annyira drága lett volna a repülőjegy, hogy a kifizetése minden józan észnek ellent mondott.  Pedig semmi egzotikus nem volt a dologban, csak egy családlátogatás - igaz, karácsonykor. 

Az első részben felvezettem, hogy miért döntöttünk egy sima, Európán belüli útnál átszállásos repülés mellett.  A konkrét esetet bemutatva próbáltam részletezni, hogy milyen alternatív terveket vettünk számításba és miért.  Most pedig rátérnék a konkrét utazásra, amiben természetesen volt egy csavar.  Hogyan bonyolítottam el végletekig a repjegyeket és megérte-e?

A Bostonba rapid módon szervezett családi utunk kapcsán már említettem a 2for1 opciót, aminek segítségével business classon tudtunk utazni, töredék áron.  Mivel most használtam fel egy újabb ilyen vouchert - ráadásul nem is volt egyszerű - gondoltam megér egy írást, hogy elemezzük az előnyöket és hátrányokat.  Mikor tud hasznos lenni egy ilyen és mikor haszontalan?  Hogyan tudsz olcsóbban utazni, hogyan tudsz sok pénzt megtakarítani?  Ezeket a kérdéseket igykeszem megválaszolni itt.