Nem mondom, hogy mostanra rutinná vált a repülésünk M-mel, mert nagyképűség lenne. De azt le merem írni, hogy a babás utazás jobban belekerült a komfortzónánkba. Igen, még mindig előre eltervezünk mindent, igen, még minden út előtt készül A és B terv is, nem, nem bekötött szemmel megyünk ki a reptérre, igen, M ahogy nő, folyamatosan változik, mi jelent éppen kihívást. De azt hiszem elmúlt a kezdeti izgatottság és inkább az egyetemről ismerős "esélytelenek nyugalma" érzés jellemző mostanában. Kialakult a gyakorlatunk. Mikorra hívom a taxit, melyik alkalmazással, melyik táskákba pakolunk, miből mennyit viszünk, a várakozás alatt miket szoktunk enni, mit hozunk M-nek. Azt is tudjuk, melyik lounge-ban hol vannak az etetőszékek, már nem is kérjük, csak kiszolgáljuk magunkat. Mígnem elérkezett a legutóbbi utunk, aholis egészen egyszerűen annyira drága lett volna a repülőjegy, hogy a kifizetése minden józan észnek ellent mondott. Pedig semmi egzotikus nem volt a dologban, csak egy családlátogatás - igaz, karácsonykor.
A szokásos módon kerestem a repjegyet a British Airways (BA) oldalán és nem akartam hinni a szememnek - háromnegyedmillió forintot akartak két és fél repjegyért elkérni Budapest és London között. Azért a pofátlanságnak is van határa, már én kérek elnézést. Látszik, hogy ez az első igazi Covid utáni karácsony - az emberek minden pénzt megadnak, hogy most utazzanak és ezt a légitársaság is tudja: el is kéri tőlük. Mondanom sem kell, hogy ilyen áron kösz, de kösz nem. Ráadásul ez nem valami turbójegy, ahol út közben fűszoknyás lányok combján sodort szivart osztogatnak. Csak egy sima feladott csomagot tartalmazó turista (economy) retúrjegy. Ráadásul nem is karácsonyra, hanem karácsony utánra. Mondom én, hogy pofátlan ez az árképzés.
Körbenéztem, hogy mit lehet tenni. Az első kérdés természetesen az volt: akarunk-e mi ennyire utazni? Őszintén: nem. De a család az család és ha másért nem is, legalább M miatt jó lenne menni. Nem csak őt szeretnék látni, de mi is fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen személyesen is lássa a tágabb családját. Vannak ugye a fapadosok. Nem azért, mintha sznobok lennénk - nem vagyunk - de azért ennyire kritikusnak még nem éreztük a helyzetet. Megnéztem előbb az igaziakat, azok közül is a Lufthansát (LH), akivel az M előtti korszakban sokat repültünk. Igaz, néha önszántunkon kívül. Sőt, tulajdonképpen csak önszántunkon kívül, annyi járattörlés volt az elmúlt években, hogy bár LH repjegyért egyszer sem fizettem, de mégis ezüst státuszt kaptam tőlük a gyakori repülésért. Ebből is fakad, hogy ha alternatíva kell, elsőként az LH-t szoktam megnézni. Kiterjedt és Star Alliance tagokban bővelkedő európai hálózatuk többnyire tud megoldást adni - kérdés, hogy milyen áron?
A válasz röviden és tömören: feleakkora áron visznek el ugyanoda. Erre azért már felszalad az ember szemöldöke. Rövid emlékeztető: hogyan lehet, hogy hosszabb úton, négy repülővel utazva feleakkora árat kér valaki, mind rövidebb úton és két repülővel? Úgy, hogy a Budapest - London útvonalat csak a BA repüli közvetlenül és senki más (a fapadosokat szándékosan nem számítom ide). Ha kényelmesen akarok repülni akkor nincs versenytárs és a kényelemért a BA annyit kérhet el, amennyit nem szégyell. Mint látható, el is kér. Ha viszont hajlandó vagyok lemondani a kényelemről és átszállok valahol, akkor versenyez értem a KLM, a Lufthansa, az Air France, az Iberia, az Austrian, a Brussels Airlines, a LOT - gyakorlatilag egész Európa. Mert igazából nekem teljesen mindegy, hogy Amszterdamban, Bécsben, vagy Münchenben szállok át, mind egyformán kényelmetlen. Ha viszont van verseny, akkor olcsóbbak az árak.
Konkrétan két opció volt, ami nekünk időben megfelelt: egy frankfurti és egy müncheni átszállást dobott ki a rendszer, mindkét átszállásra 1-1 órát hagyott a menetrend. Ezen a ponton Frankfurtot ki is húztam a listámból. Aki olvasta a blogot korábban, tudja, hogy már kétszer hagyott az LH ott, mert nem volt képes az érkező gép elérni az indulót. Mondjuk az is kérdés, hogy ez baj-e? Mivel a késés a légitársaság felelőssége, ilyenkor ha az ember csak ketten van a feleségével, akár egy romantikusan izgalmas ismeretlen hotelben nem is akkora baj, ha el kell tölteni egy éjszakát. Ha semmi tétje nincs az útnak (nem kell időre menni, nem kell dolgozni stb.) akkor kifejezetten szerettünk ilyen átszállásokat bevállalni. De kisgyerekkel azért ez más. Frankfurtot azért húztam ki, mert ismerem a repteret és 10 esetből 9-szer 60 perc nem elegendő egy átszállásra. Forgalmas reptér, feltorlódnak az emberek a határon, nagy távolságok vannak, futni kell, ráadásul gyakran olyan kapunál áll meg az érkező nem-schengeni gép, hogy ki kell menni landside-ra és a biztonsági ellenőrzésen át újra vissza airside-ra. Kisgyerekkel totálisan esélytelen egy 60 perces átszállást bevállalni. Ezzel szemben viszont München barátságos. Az érkező terminálban csak egy emeletet kell feljebb / lejjebb menni, nincs biztonsági ellenőrzés és a reptéren sincsenek nagy távolságok. Persze a 60 perc itt sem sok, de ezt bevállalhatónak éreztem. Persze minden attól függ, hogy az adott napon mennyit késik az első gép és megvárja-e a második? Ha sokat és nem, akkor így járás, lehet a reptéri hotelben éjszakázni.
Miért adja el amúgy a légitársaság a repjegyet, ha ennyire necces a csatlakozás? Ez egy remek kérdés. A légitársaság egyszerre próbál két, egymásnak ellentmondó feltételnek megfelelni. Egyrészt igyekszik minél több időt hagyni a két gép között a menetrendben, hogy nagyobb valószínűséggel sikerüljön elérni és ne kelljen kompenzációt, hotelt fizetnie az utasnak. Másrészről viszont igyekszik minél kevesebb időt hagyni a két gép között a menetrendben, azért, hogy az átszálló utasnak minél vonzóbb alternatívát tudjon adni. Ki a fene akar olyan átszállást választani, ahol hat órád van a két gép között, úgy, hogy közben a teljes repülőút két és fél óra lenne? Senki. Van egy rövidítés, amit érdemes megismerni: MCT, azaz Minimum Connection Time. Ez egy reptérre jellemző érték és azt jelenti, hogy mennyi időnek kell lennie legalább a menetrendben a két gép között, hogy matematikai esély legyen az elsőről elérni a másodikat. Ez az MCT percben van megadva és kisebb reptereknél kisebb, nagyobbaknál nagyobb. Függ attól is, hogy kell-e terminált váltani átszálláskor. A BA Heathrow-n azt javasolja, hogy 90 perc legyen legalább a két gép között, azaz nem fog eladni olyan repjegyet, ahol ennél kevesebb idő van átszállni - és terminált is kell váltani. Ha nem kell terminált váltani, akkor az MCT 60 perc. Frankfurt esetében az MCT 45 perc - szerintem ez az átlagnak elég is (néha itt is elengendő csak átmenni egy emeletről egy másikra), de valahogy nekem nagyon sokszor kellett nagyon gyorsan rohannom terminálok között. Amszterdamban az MCT 40 perc, ha nem kell elhagyni a schengeni zónát és 50 perc, ha határon is át kell menni. Ez csak úgy érdekesség.
Eltartott pár napig, míg mérlegeltük a lehetőségeinket és végül a müncheni átszállás mellett döntöttünk. Legrosszabb esetben legalább valami jó szaftos téma lesz a blogra, legjobb esetben pedig féláron utazunk. A pakolásnál viszont készültünk arra, hogy esetleg egy nem várt városban kell aludnunk. A kézinkbe azon túl, hogy M-nek betettünk plusz egy szett tiszta ruhát (a taktikai táskában neki amúgy is van 2 tiszta adag), magunknak is betettünk egy-egy extra pólót, zoknit meg ami kell. Továbbá úgy vittünk ételt is magunkkal, hogy esetleg valahol idegen helyen alszunk, M-nek akkor is kell tudnunk vacsorát adnunk. Ilyen esetben egyébként célszerű előre tisztában lenni pár dologgal. Ha lekéssük a csatlakozást, mikor van a következő gép? Van pár óra múlva, esetleg másnap, vagy csak napok múlva? Mennyit kell legrosszabb esetben kibírnunk? Egy éjszakát vagy többet? Nálunk lesz-e ez idő alatt a feladott csomagunk, vagy a reptéren marad a rendszerben? Ha a következő közvetlen járat tele van, milyen alternatív lehetőségek vannak?
A pakoláson túl én még annyit tettem, hogy megnéztem: késés esetén a következő München - Budapest gép csak másnap délelőtt 11 körül van. Ez tehát a B terv, ha késünk, erre kell átrakatnunk magunkat. Ha esetleg ez tele lenne, akkor pedig van reggel 8 körül egy München - Bécs, ahonnan van csatlakozó járat Budapestre - ez volt a C terv. Ha pedig a C terv következne be és a bécsi csatlakozást is lekéssük, akkor a család kijön értünk kocsival Bécsbe - ez pedig a D terv volt.
Nem túlzás-e ennyit agyalni az úton? Azért gondolom, hogy nem, mert ha ezt előre végiggondolom a jegyvásárlás előtt, akkor pontosan tudom, hogy mire vállalkozom. Ér-e annyit a féláron vett repjegy, hogy esetleg kocsival kell Bécsből hazamennünk, ha a legrosszab forgatókönyv valósul meg? Ne felejtsd el: tél van, a késéseket nagyon könnyű ilyenkor összeszedni, nomeg a járattörléseket. Elegendő egy kis extrém havazás, köd vagy szél és azonnal törlik a gépet - vagy órákat késik. A karácsonyi időszakban pedig sokan utaznak, egyátalán nem lehetetlen, hogy a gépek tele vannak és nem férsz fel a következő csatlakozó járatra. De ha mindezt előre átgondoltuk és elfogadtuk, akkor szerintem el is kerülhető az aggódás, az idegeskedés, a "mi lesz velünk" fajta pánikhangulatot keltő kérdések. Kinézel az ablakon, látod a hóvihart, órádra nézel, látod, hogy 40 perce már el kellett volna indulni. Majd ránézel a feleségedre: drágám, C terv. És túl van tárgyalva, nincs dráma.
Az indulás előtti napon ránéztem a repüléskövető oldalakra, mert kíváncsi voltam, hogy az elmúlt napokban mekkora késéssel ment az első járat. Sajnos azt láttam, hogy a megelőző öt napon egyiken sem értük volna el a csatlakozó járatot. Persze ez nem jelent semmit, de a pakolásnál azért figyelembe vettük, illetve másnap reggelre sem csináltunk semmilyen programot. Ki tudja, hogy leszünk.
A fenti képernyőfotón látszik, hogy egyetlen napon nem késett a gépünk az utazást megelőző napokban: amikor el sem indult, mert törölték. Egyébként 18, 29, 32, 23, 20 és 21 percet késett. Tekintettel arra, hogy 60 percünk volt és az úgy hatvan perc, hogy igazából ötven (az induló gépnél a kapu általában 10 perccel az induláskor már bezár, szóval ebből 30 percet késni azt jelenti, hogy gyakorlatilag semmire nincs idő. Ezért volt tehát az, hogy ennyi tervet raktam össze, ennyi variációt vizsgáltam meg és ezért készültünk fel mentálisan egy váratlan müncheni estére egy ismeretlen hotelben.
Ezek voltak az előkészületek az út előtt, illetve a tudnivalók, javaslatok, ötletek, ha valaki átszállásos utat tervez. A következő, második és egyben utolsó részben a konkrét utunkat fogom leírni.
