Ahogy az első részben már utaltam rá, M fejlődésével a mi igényeink is átalakultak.  Megváltoztak a prioritásaink, illetve mi magunk is tapasztaltunk ezt - azt.  Nem felejtem el, ilyen büszkén toltuk végig első sétáján a lányunkat, amiről ő valószínűleg nem is tudott, szinte az egészet átaludta.  Meg eleinte nem is mentünk messze a háztól, csak a környéken sétáltunk.  Valószínűleg végigjártuk ugyanazt az evolúciós folyamatot, mint minden más szülő.  Ha hamarosan te is szülő leszel és szeretnél spórolni egy kis időt és pénzt, esetleg rutinos szülő vagy sok év tapasztalattal, de mókás visszaemlékezned az akkori világodra, olvass tovább!

Mint azt írtam az első részben, elég sok időt, konkrétan két hetet fektettem abba, hogy megtaláljam a számunkra legjobb babakocsit és autósülést.  Akkor már sejtettem, hogy nem annyiból áll, hogy megveszek három életreszóló dolog közül egyet, de mégis furcsa pár hónap után szembesülni azzal, hogy kezdhetem elölről - immáron más szempontok szerint.

Csak röviden összefoglalva: elolvastuk a szakirodalmat és arra jutottunk, hogy az újszülött számára nem akarunk kagyló alakú klasszikus babaülést.  Végül egy isofixbe csattintható autós mózesre esett a választásunk, amely amúgy babakocsiként is funkcionált, hiszen a babakocsi vázából ki lehetett szedni az ülést és a mózes arra is passzolt.  Erről a döntésről tudtuk, hogy csak ideig - óráig tart ki, hiszen a piacon (akkor) létező két termék egyformán legfeljebb 70 centiméterig volt jó.  Hihetetlen jó szolgálatot tett nekünk ez a mózes, még azon két hátrányával is, hogy egyrészt csak isofixbe lehetett rögzíteni, övvel nyilván nem használható, valamint ismeretlen ok miatt a gyártó nem készít hozzá hordozó táskát.  Ez nekünk azért volt probléma, mert utazáshoz nyilván fel kell adni a széket, plusz az isofix talpat is.  A csomagokat pedig tudjuk, hogy dobálják különösebb odafigyelés nélkül, így elég nagy esély van a sérülésre.  Végül méretre csináltattam két táskát: az egyikbe tudtuk az autós mózest és az isofixet tenni, a másikba pedig a babakocsit.  Jó nagy táskák voltak, annyi biztos.  A dobálás miatt némi tömítést is rendeltem a falaiba.  Butaságnak tűnhet, de egyrészt drága dolgok ezek, másrészt más sem hiányzik, mint hogy a szék vagy a talp valamilyen struktúrális sérülést szenvedjen a repülőút alatt, ami egy esetleges baleset során derülne ki.  Ráadásul mivel a táskák hatalmasak voltak (sem a mózes, sem a talp, sem a babakocsi keret nem volt kicsi) tulajdonképpen végtelen mennyiségű ruhát is el tudtak nyelni, ami egyrészt praktikus, mert további párnázásként funkcionál, másrészt ennyivel több maradt a feladott bőröndben.

Kicsit elkanyarodtam, szóval járunk - kelünk a városban, sasoljuk, hogy másoknak milyen babakocsijuk van, örültünk, hogy milyen jól sikerült megoldani az egész kérdést.  Nagyjából úgy éreztem magam, mint amikor az ősember visszatért a barlangba a zsákmánnyal, amiből egy hétig jól fognak lakni.  Feltűnt viszont, hogy milyen sok ember mászkál egy kis csotrogány, ránézésre játék babakocsival.  Mint amikor kislányokat látni, ahogy a játékbabát tolják az apró kocsijukban, anyásat játszás közben, olyannak tűnt ez a kocsi.  De gyanúsan sokat láttunk belőle szerte a városban.  Mondtam is Dalmának, hogy értem, hogy elköltöttünk nagyságrendileg jópárszázezer forintot a felszerelésre, de miért vesz mindenki ilyen kis vackot?  Tuti valami olcsó vacak, hát hogy néz ki egyátalán?  Na de a fél város azon spórol, hogy gagyi babakocsit vesz?  Mit tudnak, amit mi nem?

Ezek után kezdtünk el utána nézni a dolgoknak és kiderült, hogy a babakocsi, amit úton - útfélen látunk, az egy babyzen yoyo.  A babakocsik elitje.  Mondhatnánk, hogy a telefonok iphone-ja, vagy az autók minije.  Alaposan utána olvastam, teszteket néztem, boltokba elmentem kipróbálni.  Akkor még korai volt, de már láttam, hogy nekünk kell egy ilyen.

Eredetileg az utazás nem volt prioritás a babakocsi választásnál.  Igen, láttunk mi is korábban repülő fedélzetére felvitt apró babakocsit, van egy pár, impresszív volt, de igazából azokat a dolgokat, amik nekünk akkor fontosak voltak, nem tudták ezek.  De M nőtt, mint a gomba.  Először csak az újszülött betétet vettük ki a mózesből, majd egyre kevesebbet használtuk sétálásnál, hiszen M már többet volt ébren és nézelődni szeretett volna.  Hanyatt fekve meg nem sokat látsz a világból.  Egyre többet használtuk a babahordóinkat, amúgy is praktikusabb és gyorsabb volt ezekkel közlekedni, sem mint babakocsival.  Majd eljött az ötödik hónap, vészesen közel kerültünk a 70 centiméteres limithez és ideje volt leülni és átbeszélni a dolgokat.  Arra jutottunk, hogy továbbra is fontos, hogy minél kevesebbet legyen kagylóhéj fajta autósülésben, de az egyetlen ülés, ami ebből a szempontból megfelelt volna, sajnos komoly hátrányokat is hozott magával.  Csak a saját isofix talpával lehet használni.  Ez gyakorlatilag ki is ejtette, hiszen a közeljövőben olyan tengerentúli útjaink lesznek, ahová nem akartunk megint ennyi holmival utazni.  Fontos szempont volt, hogy a következő babaülés övvel is használható legyen.  Nyilván olyat kerestünk, ami a legjobb a fél éves babáknak anatómiailag, de egyúttal sokáig is fogjuk tudni használni, nem akartunk rendszert csinálni a fél évente cseréből.  Valamint természetesen szerettük volna a már megvásárolt dolgokat maximálisan hasznosítani.  Illetve mivel az első fél évében M-mel nem utaztunk sokat, mindössze háromszor repültünk összesen durván tizenkétezer kilométert, annyira nem volt fontos a hordozhatóság.  De ez is megváltozott: egyre többet repülünk, illetve egyre többet kirándulunk.  A picire összehajtható babakocsi pedig nem csak repülésnél jön jól.

Szó mi szó, igyekeztem marketingelni a yoyo-t és végül abban maradtunk, ha találok jó áron, akkor vegyünk.  Őszintén szólva akkor még nem éreztem, hogy Dalma teljesen elköteleződött volna az ötlethez, inkább éreztem, hogy picit rám hagyta.  De amióta megvettük, nagyon megszerette ő is.  Nemrég elmentünk egy teljes napos kirándulásra és vittük magunkkal a hordozót, illetve az új babakocsit is.  Gondoltuk megmutatjuk, miért tetszett meg nekünk annyira.

Kezdjük azzal, hogy a vásárlás előtt az eladókkal ellenőriztettük, hogy bele fog-e menni a kocsiba az új babaülésünk.  Adapterrel, de bele, tehát az ún. travel systemről nem kellett lemondanunk.  Az alvó M-met még mindig ki tudjuk venni a kocsiból és ülésestül rátenni a babakocsira és megyünk tovább.  Ez fontos volt nekünk.  A tanulság a vásárlásból, hogy merjen az ember kilépni a gyártó ökoszisztémájából.  Hosszasan nézegettem az elérhető üléseket, sőt, egy órás konzultációra is elmentem tanácsot kérni.  Végül úgy döntöttünk, hogy a mi igényeinket csak kompromisszumokkal lehet kielégíteni és a termékek sem olyan optimálisak, mint amit vártunk, így váltottunk.  A második fontos dolog, hogy embertelen mennyiségű kiegészítőt lehet venni, nekünk a legfontosabbak az autós adapter volt, illetve a hátizsák.  Bizony, a babakocsit hátizsák méretre lehet összehajtani.  A súlya durván hat kiló, így ha nem is pehelykönnyű, de teljesen vállalható vele egy hosszabb séta is a háton, miközben M a hasamon a hordozóban alszik.  Összehasonlíásképp, az eredetileg vett babakocsi (amit a legfelső képen is látsz) csak a váz 13 kilós, azaz durván kétszer annyi, mint a yoyo.

A hátizsákba csomagolt babakocsi nagyjából ilyen séta közben, belülről pedig valami ilyesmi:

Az kinyitása szerintem nem egykezes, ez sajnos egy hátránya.  Van a piacon hasonló babakocsi mint ez, aminek a fő vonzereje, hogy összecsukni és kinyitni is egy kézzel lehet.  A paraméterei hasonlóak méretre és súlyra is, az ára is kb. ugyanannyi.  De mi ezt vettük, mert ezt láttuk mindenhol és ennyi ember nem tévedhet.  A kinyitása durván három lépés.

Kiveszed a táskából, egy kallantyú van az alján, ami összefogja a vázat, hogy ne nyíljon ki.  Ezt kiakasztod, ezzel a kocsi kb. el is kezd kinyílni.

A tetejénél fogva pedig a felső ívelt kar be is ugrik a helyére.  Ha nem, akkor rosszul fogod.  Amikor én először nyitottam ki, valahogy fejjel lefele sikerült megfogni.  De kis rutinnal a dolog menni fog, pár alkalom után már olyan, mintha egész életemben ezt használtam volna.

Felmerült bennem is kérdésként, hogy mi a trükk?  Mit tud ez a kocsi, amit a nagyobbik nem?  Esetleg rázós felületen rosszabb, vagy kényelmetlenebb?  Hogy érzékeltessem, hogyan zajlott az első pár sétánk vele, megpróbálok szó szerint idézni egy párbeszédet Dalma és köztem, miközben teszteltük.

- Hova mész?

- Kikerülöm a csatornafedelet.

- Ne már, hadd lássam, M mennyire rázkódik benne.  Vagy várj csak, ott van egy kockaköves rész, arra menj rá inkább!

Eléggé sokkal jobb élmény ezzel közlekedni, mint az első vázunkkal.  Az akadályokat jobban veszi, egykezesen irányítható, bármikor a hátamra kapom, ha úgy hozza szükség, vagy előveszem, ha szükség van rá.  A lakásban is alig foglal el helyet, nem beszélve a kocsi csomagtartójáról.  Az eredeti mózesünket azonban nem tudta volna fogadni, így nem bánom, hogy nem ezzel a kocsival kezdtünk.  De hogy megtartjuk, az biztos, a mostani utazgatósabbá váló életünkhöz jobban passzol.  Kisebb a rakodórész, mint az elsőnél (konkrétan az első babakocsinknak akkora rekesze van alul, hogy kompletten belefér a második) ami néha kényelmetlen.  Kárpótol viszont a picire összehajthatóság.  Ráadásul ahogy egyre rutinosabbakká válunk, egyre messzebb merészkedünk el, egyre több kirándulást teszünk, ahol a méret bizony számít.  Most tehát elégedettek vagyunk ezzel a választással.  A következő lépés 87 centisen jön, amikor M kinövi a mostani autósülését.  Nem is tudom, hogy én rettegek-e jobban a következő ülésválasztástól, vagy a bankkártyáink?