Egy körülményesebb amerikai utazáson vagyunk túl, amiről több külön posztban fogunk beszámolni.  Ebben az első részben arról írunk, hogyan dobtuk ki az eredeti terveinket egy héttel az út előtt és miként tudtunk töredék áron utazni business osztályon az óceán túlfelére és hogyan csináltuk végig ezt egy babával.

Az út ötlete durván öt hónappal a tényleges utazás előtt merült fel, kényelmes időben ahhoz, hogy mindent kényelmesen meg lehessen szervezni.  No meg persze olcsón is, hiszen általában ha az ember hosszabb távra előre tud tervezni, rugalmasabb is tud lenni, ami jó hatással van a pénztárcára.  Maga az út családlátogatásként indult, illetve nem csak indult, végig az is maradt, csak másképp.  A család magyar fele már sok éve nem látta az amerikai felét és mivel fiatalabb senki nem lesz, a covid is épp most nem érdekel senkit, ez jó időpontnak tűnt egy utazásra.  A februári középtávú út tanulságait levonva már akkor tudtuk, hogy egy kisgyerekkel nem vágunk neki az óceánnak, így végig az volt tervben, hogy az idős magyar rokonokat én egyedül kisérem el.  Mivel ők se nem vezetnek, se nyelvet nem beszélnek, elég esélytelen nekik repülőjáratokra csatlakozni, autót bérelni és vezetni.  Ezekhez kellettem én.  Kicsit aggódtunk, hogy egy hétig milyen lesz nekem az új családom (a lányom és a feleségem) nélkül lenni, de nem gondoltuk, hogy kibírhatatlan lenne.  Tévedtünk.

Viszonylag hamar lefoglaltam a szállást, gyakorlatilag rögtön a repülőjegy után.  Érdemes tudni, hogy a repjegyeknél van egy 24 órás "cooling off" időtartam, amin belül büntetés és költség nélkül le lehet mondani az egész utat, a pénzt pedig visszakérni.  A menetrend tehát nálam a következő: szállás kinézve, de nem lefoglalva, autó kinézve, de nem lefoglalva.  Ha mindkettő megvan, akkor jöhet a repjegy, majd közvetlen utána a hotel és a kocsi.  Ha bármi balul sülne el, 24 óráig nincs kockázat.

Hotelt ha megoldható, akkor a Best Western láncnál szoktam foglalni.  Ezek egyszerű, de tiszta szállások, a reggeli mindig vacak ugyan, de mindenfelé akad ilyen hotel.  Régen gold voltam a programjukban, de az már lejárt, viszont ingyen éjszakákért cserébe a pontjaikat szoktam gyűjteni.  Ha a környéken nincs más, jobb ár - érték arányú hely, akkor hozzájuk szoktam foglalni.  Autóbérlést többnyire az avisnál intézek.  A magyar bankkártyám révén itt is prémium tagságom van, ami jelent pár előnyt.  Árban meg szoktam nézni a többit is, de ritkán versenyképesek.  Érdemes azonban az autót gyakran ellenőrizni és mindig a helyszíni fizetést választani.  Az árak mostanában mindenhol magasak, köszönhetően annak, hogy a pandémia elején a flottájuk nagy részét a cégek eladták - hiszen nem volt senki, aki béreljen.  Most ugyan fut fel a turizmus és az utazás általában, de a chiphiány miatt nem tudnak olyan gyorsan autókat venni / lízingelni, ahogy az igény diktálná.  A kevés autóért tehát folyik a harc a vásárlók részéről, ami magasabb árakat eredményez.  Egyébként ez volt az egyik indok arra is, hogy M miért ne jöjjön: akkor babaüléssel együtt hat ember fog utazni az autóban, plusz a csomagok, ami azt jelenti, hogy egy átlagos hét személyes SUV nem is elegendő.  Ezekben ugyanis a harmadik sor ülés a csomagtér kárára használható: vagy ember, vagy csomag - mint az a lentebbi interneten talált képen is látszik.  Ez egy klasszikus hétüléses, amiben ha ténylegesen hét ember helyet is szeretne foglalni, akkor a csomagoknak, mint látható, nem nagyon marad hely.  Nekünk nyilván ez nem megoldás, babakocsival, kisgyerekkel, négy felnőtt ember egy heti csomagjaival, ajándékokkal.  Költséghatékonyabb lett volna, ha csak én kísérem a család egyik felét a másikhoz.

Az eredeti terv tehát az lett, hogy amíg én az óceán nyugati felén sofőrködöm, addig Dalma és M Magyarországra repül, hogy ne egyedül legyenek.  Őket én elkísérem, hogy ne egyedül szenvedjenek a csomagokkal, másnap pedig onnan indulok a hosszútávú útra.  A tervek viszont módosulni szoktak, most is ez történt, konkrétan egy héttel az út előtt teljesen megváltozott minden.

Biztosan mindenki beleesik abba a hibába, hogy amíg valami kellemetlen messze van időben, addig csak legyint rá, de amikor konkrétan eljön az ideje, akkor hirtelen meggondolja, vagy elmegy a kedve az egésztől és képletesen vagy ténylegesen, de menekülőre fogja.  Velünk is ez történt.  Amíg messze volt az út, nem tűnt nagy dolognak a családunknak (Dalma, M és én) szétszakadva tölteni egy hetet, de amint hat napos közelségbe került az út, megváltozott a helyzet.  Elkezdtük az okokat keresni, miért kellene mégis mindhármunknak utazni, de persze azonnal megszólalt a szülő is bennünk: mi a legjobb M-nek?  Minek célszerű és minek nem célszerű kitenni?  Mekkora többletköltséget jelentene, ha ők is jönnének és elbírja-e a kassza?  Megannyi kérdés.

A legtriviálisabb költségek a szállás és az utazás, utóbbi a repjegy és az autó, amiről már írtam fentebb.  A repjeggyel kezdtük.  Egy héttel az út előtt nem volt olcsó természetesen.  Már öt hónapja is megnéztem, egy Budapest - London - Boston repjegy business classon oda - vissza hármunknak mindegy 1.6 millió forintba került volna.  Nyilván ennyit nem fizet az ember.  Felmerült az ötlet, hogy M-nek nem kell Budapesten kezdenie az útját, hanem elegendő Londonban csatlakoznia.  Nem meglepő módon ez még drágább megoldást lett volna, forintban a London - Boston retúr többe került volna.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért kerülhet ugyanaz a szék ugyanazon a repülőn többe, ha rövidebb szakaszt utazik az ember, mintha hosszabbat?  Látszólag értelmetlen.  Valójában azonban a kényelmet fizeti meg az utas, a direkt járatot.  Ebben a konkrét esetben a légitársaság azért adja olcsóbban a hosszabb távolságot, mert versenyzik ezen utasokért.  Aki Budapestről utazna Bostonba, nem tud direkt járattal menni, mindenképpen át kell szállnia.  Választhat például londoni átszállást, de ugyanúgy választhatna frankfurti, müncheni, párizsi, amszterdami vagy madridi átszállást is.  Nyilván neki mindegy, hol száll át, egyformán kényelmetlen, tehát az ár dönt, illetve a csatlakozás minősége.  Nem mindegy például, hogy egy kényelmes másfél órás átszállás vár rá, vagy egy hosszú és unalmas hat órás.  Aki viszont mondjuk Londonból indulna, annak nem igazán van választása.  Van közvetlen járat, több is (British Airways és American is, napi öt járat van), de ezek mind hasonló magas áron vannak, mert más nem repüli ezt az utat.  Lehet tehát drágán adni, mert az alternatíva az, hogy átszállással repül az utas, kényelmetlenül, ahelyett, hogy kényelmesen, közvetlenül repülne.  Ez elterjedt árazási modell és nem csak erre az útra igaz.

Vissza a saját terveink módosításához: turista osztályon (economy-n) bár megfizethető lenne az út, mégsem akarnánk repülni kisgyerekkel, neki sem jó, nekünk sem jó.  Ha nincs más megoldás, akkor elgondolkodnánk ezen, de csak akkor.  Volt viszont egy lehetőség még, amit nem vizsgáltunk, a 2for1 utalványunk.  Ezekről már írtam korábban, a hitelkártyáinkon a mindennapi költések után jár egy adott összeg felett, évente egy.  Az utalványok lényege, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén két utas utazhat, de csak egy repjegyet kell kifizetni.  Amolyan 50% kedvezményként lehet felfogni a repjegy árából.  Nagyon vonzóan hangzik, de valójában a részletekben van a korlátozások tömege.  Az adókat és illetékeket ki kell fizetni mindkét repjegyre, csak a repjegy maga van ingyen az egyik utasnak.  Az egy kifizetendő repjegyet pedig a légitársaság saját valutájában, aviosban lehet csak kifizetni.  Egy ilyen retúr út pedig távolságtól függő pontmennyiségbe kerül, de tipikusan százezer avios feletti mennyiségről beszélünk.  Konkrétan a bostoni út százharminckétezer aviosba kerül hármunknak, amiben egy business osztályú felnőtt és egy csecsemőjegy van benne.  Én elhasználtam az aviosaim nagy részét az őszi transzatlanti jegyeinkre, csak negyvenezer körüli aviosom volt, Dalmának pedig csak száztízezer aviosa volt.

Aviost természetesen lehet transzferálni tagok között - jó pénzért bármit lehet.  Borsos ára van, nem igazán éri meg.  Szerencse, hogy nem mindenkinek kell fizetni, az arany fokozatú tagok ingyen adományozhatnak egymásnak aviost.  Mivel mi azok vagyunk, gyorsan neki is láttam és egy órán belül Dalmánál volt a szükséges avios mennyiség.  Már csak repjegyet kell találni.  Ez a legkomolyabb korlátozás: minden járaton csak véges számú olyan repjegy van, amit ilyen 2for1 célokra meg lehet venni pontokból.  Ha ezek elfogynak, hiába van pont, hiába van utalvány - nem lehet mit tenni.  Szerencsénk volt, hogy mind az oda, mind a visszaútra volt elérhető pontokból megvehető jegy, így az opció megnyílt, már csak az ár volt kérdéses.  A London - Boston útvonalon meglepő módon sokkal magasabbak voltak az adók, mint a Budapest - London - Boston útvonalon, ennek egyik oka az APD (Air Passenger Duty), amit átszálló utasoknak nem kell megfizetniük.  A különbség pedig markáns százezer forint volt, így nem volt kérdés, hogy mit foglalunk.  Az eredeti terveknek megfelelően mindannyian átrepülünk Budapestre, ahonnan azonban már nem csak én, hanem mindhárman kísérjük az időseket a teljes úton.  Mindezt pedig business osztályon utazva, hogy ha már M-met kitesszük egy ekkora utazásnak, akkor legalább kényelmesen utazzunk.

Mindezek után már csak annyi tennivaló volt, hogy engem le kellett szedni az eredetileg foglalt repjegyről, az árát pedig visszakérni, hiszen én most már a feleségem és a lányom foglalásán utaztam.  Újrafoglalni az autót, keresni másik szállást, majd hátradőlni és reménykedni, hogy minden rendben fog menni.  Az anyagi részét szerintünk jól megoldottuk: egy durván kétmillió forintba kerülő repülőutat sikerült valamivel négyszázezer forint feletti összegért megcsípni, amiért cserébe kényelmesen, ágyba hajtott üléseken fogunk utazni a hét hónapos babánkkal.  Ha ez nem csökkenti minimálisra az utazás kényelmetlenségeit, akkor semmi.

Mindezek ellenére nem állítom, hogy a hátralévő pár napban nyugodtak lettünk volna.  Maga a repjegy vásárlás is két napig tartott - mire mindent kisakkoztunk, még egy napot ültünk az ötleten.  Biztosan jó ez M-nek?  Helyes dolog kitenni egy ekkora utazásnak?  Az időeltolódásnak?  A sok idegen embernek?  Fogunk vele bírni a gépen, sőt, gépeken?  Egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy helyes döntést hoztunk, annak ellenére, hogy a lehető legtöbbet tettük azért, hogy M kényelmesen utazzon.  Nem zsúfoltuk egy tömött economy kabinba, nem hagytunk neki 38 x 19 hüvelyk mozgásteret kilenc órára, nem rohantunk idegesen reptereken át, hanem kényelmes, első osztályú várókban etettünk és pezsgőztünk, stresszmentesen.  Egy hét hónaposnak ennél optimálisabb körülményeket egy amúgy megterhelő úthoz mi nem tudunk biztosítani, az már a magángép kategória.  De azért ennek ellenére tudtuk, hogy kimerítő napoknak néz M elébe.

Most, az út után mi már tudjuk a választ és le is lövöm a poént: igen.  Azt hisszük, hogy jól döntöttünk.  Hogy miért, az kiderül az utazás második és harmadik részéből, ahol bővebben írunk M legújabb kalandjairól.