2023. szeptembert írtunk, amikor elkezdtük tervezni a következő év utazásait.  A tervezés nem tartott sokáig, durván két gondolatig tartott, mire rájöttünk, hogy képtelenek vagyunk három hétnél messzebbre előre tervezni.  Ezzel pedig gyakorlatilag ki is zártuk a lehetőségét egy kis utazásnak.  Majd hirtelen találtunk egy családbarát szállodát elérhető áron, ami miatt egy utolsó esélyt adtam az optimális repjegy megtalálására.  Sikerült.  Egy héttel későbbre, de sikerült.  Először azt hittük, kellemetlen repülésünk lesz, de nem.  Szokás szerint megint tanultunk valami új dolgot (bár ez nem ebben a posztban lesz kifejtve) és végül remekül sikerült az utazás.

A szervezés azért is haladt lassan, mert egymásnak ellentmondó igényeink voltak.  Az utolsó, 2024 májusában lejáró 2-for-1 voucherem igyekeztünk volna elhasználni valami jó célpontra.  A jó célpont ismérve számunkra, hogy lehetőleg legyen napos és meleg idő, valamint szerettünk volna szélestörzsű gépen utazni.  Nem akartunk viszont messzire menni sem.  Egy 4, esetleg 5 órás repülőútnál többet nem akartunk repülni, ami gyakorlatilag az USA keleti partját jelentette volna.  Vagy, az egyetlen másik alternatíva, amit találtam: Madrid.  Madrid jobban hangzik: közelebb van, Spanyolország melegebb is, olcsóbb is.  Valamint, London és Madrid között naponta kétszer szélestörzsű gép jár, a cargo kapacitása miatt.  Egyébként napi legalább 8-9 gép repül, de e kettőt kivéve mind keskenytörzsű.  Errefele kezdtem keresni és az első terv egy négyórás autózást is magába foglalt Madridból a tengerpartig.  Ez viszont egy probléma is volt: M-mel nem akartunk irányonként négy órát autózni.

Spanyolország ezen régiójába sok éve jártam már, mondhatni minden utazási formát kipróbáltam.  Az én személyes preferenciám a Madridba repülés az esti géppel volt.  Ami után felvettem még aznap este a reptéren a bérelt autót, amivel a hátralévő durván 450 kilométerből levezettem a felét - kétharmadát, majd félreálltam egy benzinkúton aludni egyet a kocsiban (költségcsökkentés, ugye) és alvás után, reggel vezettem tovább.  Szeretek vezetni, az autópályák a spanyoloknál jók.  Valamint nem elhanyagolható módon Madridban mindig olcsóbb volt az autóbérélés, mint a tengerparton, még ha a benzinköltséget is beleszámoltam.  Ezen túlmenően a tengerpartra turisták járnak, bárhogy próbáltam is, sosem találtam értelmes időben repjegyet.  Csak kora hajnal vagy késő éjjel volt, semmi más, illetve a járatsűrűség is annyi volt, hogy heti három gép.  Madridba üzletemberek járnak, napi 8 járat is van egy napon belül, nagyon könnyű olyat találni, ami belepasszol az ember napjába.

Ez volt a múlt, hiszen kisgyerekkel megváltoznak a preferenciák.  A cél Alicante volt, pontosabban az innen északra, illetve délre eső partszakasz.  Jól ismerjük a régiót, vannak ismerőseink is itt, kedvenc éttermünk is van.  A látnivalókat egy 150 km sugarú körben már mind láttuk, azaz egy klasszikus semmittevős nyaralást terveztünk.  Egész konkrétan két helyre mentünk.  A nyaralás első felében egy ismerősünknél voltunk vendégségben, a második felében pedig egy durván egy órára lévő szállodába mentünk, amit ki akartunk próbálni.  Lássuk, milyen volt az utazás?

A repjegyeket egy héttel az út előtt vettük meg, felhasználva a már sokszor említett 2for1 vouchert.  Ez volt amúgy az oka is a hirtelen utazásnak.  M pár héten belül két éves lett, két éves kortól már saját ülésen kell utaznia.  Azaz nem tudtunk volna hárman utazni a 2for1 voucherrel.  Mint a neve is mutatja, a vouchert két emberre találták ki, nem háromra, a trükk viszont az, hogy ki számít embernek: az, akinek saját ülése van a gépen.  Mivel a két évesnél nincs saját ülés, hárman is tudjuk használni a két emberes vouchert.  Mivel volt elég aviosunk, oda is és vissza is üzleti osztályra foglaltunk.  Hadd mondjam el, miért.

Bár szélestörzsű gépen akartunk utazni, ez nem jött össze.  A menetrendben nem akkor volt ilyen géptípus, mint amikor nekünk jó lett volna, úgyhogy maradt a keskenytörzsű.  Ezeken a gépeken az üzleti utasok nem kapnak síkba (ágyba) hajtogatható ülést, hanem csak a klasszikus három székből a középső üresen marad.  Nem sok, de a semminél több.  Ez volt az, amit ki akartunk használni.  M-nek nem jár szék, mivel csecsemő jegyet vettünk neki, de egy három órás úton nem lett volna egyszerű konkrétan ölben tartani.  A tervünk az volt, hogy üzleti osztályon utazva a mi két székünk közötti ülés blokkolva van, nem adják el.  Erre a székre ültettük M-met, aki úgy tudott saját ülésben utazni, hogy nem kellett fizetni érte és még a vouchert is tudtuk használni. 

Az Alicantéba tartó gépek egy tőlünk távolabbi reptérről indulnak - ami a kisebbik baj lenne.  A nagyobbik, hogy mivel turista célpont, minden járat hajnalban, vagy nagyon késő este indul.  Muszáj volt tehát átszállással repülni, amivel nem csak a közelebbi Heathrow repteret tudtuk használni, de sokkal rugalmasabb menetrendből is tudtunk válogatni.  Végül a választás egy reggel kilenc óra körüli gépre esett, amivel valamivel dél után értünk Madridba, ahol volt három óránk a következő, egy órás szakasz előtt.  Ez ideális volt számunkra.  Hagyott egy jó kis puffert, ha késés lenne, nem kellett aggódnunk a csatlakozás miatt.  A madridi lounge pedig tágas, jól felszerelt, nagy az étel- és italválaszték.  Kényelmesen lesz időnk M-mel megebédelni.  És mivel az étel is jó szokott lenni, nem kell aggódnunk, hogy egész nap szendvicsekkel etetjük.

Az út a tervek szerint zajlott, nem volt semmi meglepetés.  Többek között ezért is szeretünk szeptemberben repülni: már nem csúcsszezon, de még minden infrastruktúra a helyén van, használható, az időjárás is még jó.  A taxival hamar kiértünk a reptérre, a gép az ötös terminálról indult, ahol a First Wing bejáratához legközelebbi bejáratnál rakott ki a sofőr.  Feladott csomagjaink a szokásosak voltak: vittük M autósülését, vittük az utazó ágyát, illetve a szokásos dolgokat (ruhák stb).  A First Wing a terminál egy leválasztott része, ahova arany státusszal, vagy első osztályra (first class) szóló repjeggyel lehet menni.  Mi a státusz miatt tudtunk ide jönni, a sima üzleti jegy nem elegendő.  A lényeg itt, hogy az esetek nagy részében semennyit sem kell várni a pultokhoz a csomagfeladásnál.  A túlméretes csomagokért küldenek valakit, nem kell nekünk elvinni máshova.  Az utazó kiságy (amit már korábban bemutattunk) a hossza miatt nem biztos, hogy végig tud menni a futószalagokon, az ezért, az autósülés zsákját pedig mindig megtömjük ruhákkal, az azért túlméretes.

A csomagfeladásnál megfordulva rögtön az ember előtt van a biztonsági ellenőrzés, ez egy külön sáv, csak az itt becsekkolóknak.  Sosem szoktak itt sokan lenni, több alkalommal volt, hogy a kisbabával utazás miatt a két szalag közül az egyiket csak nekünk tartották fenn, hogy nyugodtan tudjunk pakolászni a folyadékainkkal.  A biztonsági ellenőrzés után pedig egy folyosó egyenesen a first lounge-ba vezet, kikerülve a terminál forgatagát, tömegét és boltjait.  Ennek a lounge-nak az érdekessége, hogy neve ellenére senki, aki benne van, nem első osztályon utazik.  Aki ugyanis valóban kifizeti a first classt, az nem ide jön, hanem a szomszédos Concorde Room-ba, ahol egy fokkal még jobb kiszolgálást kap.  A reggeli mellé a pezsgőt én kihagytam, mert este még vezettem, de Dalma ivott egyet a reggelihez.  M-nek kerestünk krokettet meg kolbászokat, amiket meg is evett, egy kis vajas kenyérrel.  Volt friss gyümölcs is neki, amiből szintén evett.  A beszállás kezdetére mentünk oda a kapuhoz, jó időzítéssel, ahol lényegében azonnal be is szálltunk.  Mivel business-en utaztunk, a terveknek megfelelően az egész üléssort elfoglaltuk.  A felajánlott babaövre így nem volt szükségünk, mivel M végig a saját székében utazott.  Ez nagyon tetszett is neki.  Pontosan tudta, hogy hova megyünk, pontosan tudta, hogy nyaralni fogunk és széles mosollyal és látható izgatottsággal fogadta.  Borzasztóan tetszett neki, hogy úgy utazhat, mint a nagyok és saját ülést kapott.

Ennivaló nyilván nem járt neki, hiszen hiába utazott saját ülésen, technikailag ölben utazóként volt regisztrálva, tehát neki nem járt saját ebéd.  Kapott a miénkből.  Maga a menü amúgy nem nagy szám, de nem is voltunk különösebben izgatottak emiatt, mivel rendes ebédet majd Madridban fog kapni.  Az evés inkább csak az idő múlásában segített.  A szokásos játékokat vittük a fedélzetre és ezekkel, illetve a magazin lapozásával, olvasással, evéssel el is telt az idő.

Leszállás után át kellett jutnunk a 4S terminálból a 4-be.  A 4S a nem schengeni járatokra van, egy útlevélvizsgálat után juthattunk át egyszerre Schengenbe, a 4-es terminálba, illetve ezekkel együtt az EU területére is.  Első utunk a lounge-ba vezetett, ahol jó régen nem voltunk már.  Utoljára akkor voltunk itt, amikor M még Dalma hasában volt, akkor ugyanitt várakoztunk az átszállás alatt. Meglehetősen tágas ez a lounge, a gyereksarok is jó nagy - bár most nem használtuk.  Amit viszont használtam, az a zuhany volt.  Kicsit megizzadtam reggel a cipekedésben, illetve M is már jó nehéz volt és vitette magát.  Úgyhogy mivel időnk volt bőven, elmentem lezuhanyozni.

A zuhany úgy működik, hogy van 8-10 zárható kis mini-fürdőszoba.  A recepciónál jeleztem, hogy zuhanyozni szeretnék, adtak egy kódot, ami az egyiket nyitotta.  Bent oda volt készítve becsomagolt törölköző, papucs, köntös, voltak tisztálkodószerek, borotva, fogkefe - minden, ami egy fürdőben otthon megvan.  Mikor végeztem, a használt törölközőt és egyebeket ott hagytam, ezeket elvitték kimosni, a fürdő pedig egy gyors takarítás után frissen feltöltve rendelkezésére állt valaki másnak.  Nagyon jól esett felfrissülni.  Dalma addig kint volt M-mel, mire végeztem, meg is éheztek, úgyhogy elmentem ebédet szerezni.  Volt egy rész a lounge-ban, ahol az asztalokon kis tábla jelezte, hogy ez a rész gyerekes családoknak van fenntartva, de végül nem oda telepedtünk le, mert a kilátás, az emberek jövés-menése jobban érdekelte M-met.

A második gépünk is időben indult, a beszállás elejéről lemaradtunk, de nem számított, hiszen business jegyekkel, pláne egy kisgyerekkel bármikor ér oda az ember a kapuhoz, akkor sem kell a sorban állnia.  Egyszerűen a sor elejére lehet sétálni és beszállni.  Ez a gép egy picike gép volt, ha valakinek mond valamit a CRJ-1000, akkor ezzel a típussal repültünk.  A székek itt 2-2 elrendezésben vannak elöl és hátul is, azaz M-nek nem jutott saját szék, itt valóban ölben kellett utaznia.  A második születésnapjához közeledve ez meglehetős kihívás volt.  Nem marad már meg egy helyben, mászkálni, ficánkolni akart.  Szerencsére ez egy rövid, egy órás járat volt.  A menet közben felszolgált fagyi is segített a figyelmét lekötni, de alapvetően mozogni akart volna. 

Érdemes tudni és előre felkészülni, hogy az ilyen kisebb gépeken a klasszikus kézicsomagokat, mint amilyen a gurulós kisbőrönd, nem lehet felvinni.  Egyszerűen nincs neki hely, nem fér be a fej feletti tárolóba sem.  Ezeket a kézicsomagokat beszállás előtt a betonon hagyta mindenki, a gép hasába a munkások kézzel pakolták be egyesével.  Ez kicsit lassúvá teszi a be- és kiszállást is, de nagyon érdekes és hosszan megfigyelhető procedúra egy kisgyereknek.  Mi tagadás, mi is mókásnak tartottuk a picurka gépet, amivel repültünk. Tényleg annyira pöttömnyi volt, hogy a legmagasabb légiutaskísérő lány magasra kötött copfja a gép plafonját súrolta.  Egyébként nem ez volt a legkisebb, repültünk már kisebb géppel is, de ahogy legtöbbünknek, a leggyakrabban 737-es Boeing vagy 320 családba tartozó Airbus jut a legtöbb utazásunkra.

Az ott létünk első fele ugyanúgy telt, mint korábbi években, azt leszámítva, hogy semmi sem olyan volt, mint a korábbi években. :) Leginkább a medencében voltunk, amit M szeretett, mentünk tengerpartra, szóval ez volt a szokásos rész, ami mindig egyforma.  Ami más volt, az például a játszótér-keresés.  Nem gondoltunk bele, de ez nem is olyan triviális, mint hittük.  Nem igazán találtunk használható játszóteret.  És most nem csak arra gondolok, hogy a környéken volt vagy öt, de mind elhanyagolt és lepukkant volt, mert nem használta senki.  De arra is, hogy egy mediterrán országban, ahol reggel kilenctől este hatig éget a nap, a gyerekek nem feltétlen járnak sokat játszótérre.  Ennek megfelelő a játszóterek darabszáma, felszereltsége, látogatottsága és karbantartottsága is.  Ebben a sorrendben: kevés, alacsony, üres és lepukkant.  Ami nem lepukkant - de szó szerint, pl. benőtték a gyomok - azon van egy árva hinta, egy kis csúszda és kb ennyi.  És ezeket sem lehet használni, mert kint állnak a tűző napon, ahol pillanatok alatt megég a gyermek.  Arról nem is beszélve, hogy nem poén lecsúszni egy ötven fokosra forrósodott fémlapon sem.  Elkezdtem beltéri helyeket keresni, amolyan játszóházakat és találtam is sokat, de végül elengedtük ezt a kérdést.  Megelégedtünk az éttermekkel, sétával, medencével, vásárlással.

Érdekes módon a legjobb játszóteret - ez tényleg remek játszótér volt szerintem - Benidormban találtuk egy parkban.  Valami nemrég átadott park lehet, mert meglehetősen újszerű volt minden.  Részei fedettek voltak, kifeszített gigantikus ponyvák adtak árnyékot a játékok felett.  Volt rajta sok gyerek is, tehát látogatott és használt volt. Mivel tele volt gyerekkel, nem csináltam egyetlen fotót sem, hanem most utólag a google képei közül rakok be párat csak.

A streetview 2015-ös képei szerint ez még egy poros - koszos buszparkoló volt, ehhez képest a park és benne a játszótér egy kiváló fejlesztés és M-nek nagyon bejött.  A legjobban a fenti buszos csúszda volt, amit élvezett, mert itt a csúszás előtt rohangálni is lehetett.

A fenti játék eléggé a napon volt, de este hat körül már nem volt olyan vészes.  Ezen volt szerintem a legtöbb gyerek, fel-alá mászkáltak kisebbek és nagyobbak.  Volt nagyobb csúszda is, de erre M még nem annyira akart felmenni, ellenben folyamatosan nézte, ahogy a nagyobbak ezen játszanak.  M leginkább beállt az aljába és kavicsokat gyűjtött.

A nyaralás második felére a hotelbe mentünk át, ami egy Melia volt.  A Melia gold tagságnak köszönhetően 20% kedvezmény volt az árból, ami az egyik fontos tényező volt a szálloda kiválasztásánál.  A második szempont az volt, hogy voltunk már két másik Melia hotelben Tenerifén, egyszer M-mel, egyszer pedig még M születése előtt és nagyon meg voltunk elégedve.  Ezek kifejezetten családbarát hotelek voltak, kisgyerekesek sokan választják ezeket a helyeket, aminek megfelelő a felszereltség is.

Ahogy már korábban írtuk, megváltoznak az ember prioritásai, ha kisgyerekkel utazik.  Korábban nem mentünk all-inclusive nyaralásra sosem.  Élveztük, hogy felfedezzük a környéket, élveztük, hogy mi szervezzük meg hova megyünk ebédelni, vacsorázni.  Tulajdonképpen a szállodába csak aludni jártunk.  Most viszont nem.  Ahhoz, hogy hárman minőségi időt töltsünk együtt, mint egy család, nekünk kell egy-egy hét, amikor nem kell főzni, bevásárolni, nem kell takarítani, nem kell agyalni azon, hogy ki mikor mit egyen.  Szükségünk van a kényelemre, hogy tegyék le elénk az ételt, majd elfogyasztása után egyszerűen felálljunk az asztaltól és kész.  A programokat pedig nyilván M köré építjük.  Neki még nem érdekes egy múzeum hosszú ideig, unalmas egy városnézés is egy idő után, nem akar és nem tud kompromisszumokat kötni.  Nekünk viszont öröm vele lenni a játszószobában, a medencében, a játszótéren.  Öröm vele sétálgatni a szálloda hatalmas területén és figyelni a kis arcát, ahogy felfedezi magának az egészet.  Átmenetileg, pár évig tehát most úgy látjuk, hogy ilyesmi nyaralások is lesznek.  Hol van az már, amikor Dalmával 10 napig a kaliforniai, nevadai, arizonai nemzeti parkokban kirándultunk, túráztunk egész nap.  Amikor Dalma kikereste a környék legjobb reggelizőhelyeit és mindennap máshol reggeliztünk (elég király helyeket talált amúgy).  Szóval az aktív pihenés mennyisége lecsökkent és most már van igényünk arra is, hogy csak a szállodai infrastruktúrára támaszkodjunk.

Éppen ezért nem terveztünk nagyon kimozdulni - lássuk be, Benidorm nem akkora látványosság - a hotelben minden étkezést magában foglaló csomagot választottuk.  A svédasztalos megoldás reggelire, ebédre és vacsorára nekünk vonzó volt, mert M minden alkalommal tudott választani magának valamit, ami tetszik.  Nem kellett olyasmivel sakkozni, hogy szereti mondjuk a spagettit, kiválasztjuk az étlapról, de ha véletlenül egy fél paradicsommal díszítve hozzák ki, akkor nem fog hozzá nyúlni.  Vagy ha fagylaltot szeretne, de mondjuk nem epersziruppal, hanem csokival van leöntve, akkor nem fogja megenni.  Helyette megnézhette az ételt, eldönthette, tetszik-e vagy sem és a széles választék miatt mindig volt valami, amit éppen szívesen megevett.  A medencék meglehetősen nagyok voltak, volt játszótér, amin lehetett mászkálni, gyerekmedence is, illetve mindennap egy játszóház is elérhető volt, ahol ott is lehetett hagyni a gyerekeket.

Ez utóbbit mi valószínűleg nem rendeltetésszerűen használtuk, mivel mi nem akartunk megszabadulni a lányunktól, csak azt akartuk, hogy tudjon játékokkal játszani.  Mi is ott maradtunk vele.  Nem volt amúgy nagy forgalom, M-men kívül egy spanyol kislány volt még ott, akinek a szülei lerakták őt és három óra múlva érte jöttek, illetve egyszer-egyszer volt ott egy másik házaspár, akiknek egy majdnem egy éves kisfiuk volt.  Ők is vele maradtak végig.  Ezek így együtt, gyakorlatilag lefedték a nyaralási igényeinket.  A reggeli utáni játszóház, majd ebéd, utána kis alvás, medence, játszótér, vacsora tulajdonképpen ki is töltötték a napot.  Kirándultunk viszont délebbre, szerencsére a fizetős autópálya ezen a részen már a múlté.  A kedvenc fagyizónk és a kedvenc tengerpartunk még mindig megvolt, így ezeket is meglátogattuk - de ezeket már M napirendje köré építettük.

Azt írtam a bevezetőben, hogy megint tanultunk új dolgot.  Most sem maradt el a kórház látogatása.  Nyilván nem jókedvünkben mentünk - M ismét belázasodott.  Azt gondoltuk, hogy így közeledve a második születésnapjához, már rutinosan kezeljük ezt, de ismét tévedtünk.  Amikor lázas és rutinosan adagolod neki a paracetamolt, nyugtatva magad, hogy igen, pár nap és elmúlik.  Majd pedig nem.  Sőt, rosszabb is lesz.  Na ilyenkor jön a képbe a biztosítás, illetve a kórházkeresés.  Szerencsésen túl voltunk ezen is, méghozzá úgy, hogy senki nem beszélt a kórházban angolul, mi pedig nem tudunk spanyolul.  De megoldottuk.  Itt most azért nem részletezem ezt, mert ez már a sokadik alkalom volt, hogy akaratunk ellenére egészségügyi intézményeket látogatunk, szentelünk neki egy külön írást.

A visszaúton lényegében az odaút történt visszafele sorrendben - talán még a gépek is ugyanazok voltak, mint amivel mentünk.  Alicante repterén a lounge egy kicsit szerény, de csendes kialakítású.  Sok természetes fény sajnos nem jut bele, de tágas, sok hely van, babával is le lehet ülni.  A visszautunk pont ebédidőre esett, így a hotelben a reggeli után kényelmesen, városnézve tudtunk indulni.  Ebédelni a reptéri lounge-ban terveztünk, bár nem ismertük a kínálat milyen lesz.  Abban bíztunk, hogy ha nincs is nagy választék, legalább hideg kaját tudunk M-nek adni annyi ideig, hogy kibírja Madridig.  Madridban a visszaúton kevesebb időnk volt, durván másfél óra, ami arra volt elég, hogy valami meleg ételt is együnk, kicsit szaladgáljunk.  Mivel aznap én már nem vezettem, Dalma jóváhagyásával megvizsgáltam a rum és konyak kínálatot mindkét lounge-ban.

A hosszabbik szakasz lerepülése után mindig lutri, hogy mennyien lesznek a határon.  Más repterekkel ellentétben Londonban dedikált családos sor van, amiben együtt várakoznak európaiak, ázsiaiak, amerikaiak - mindenki.  Azaz olyanok is, akiknek csak rápillantanak az útlevelére és olyanok is, akiknek a vízumukat is, meg őket is alaposan ellenőrzik.  Ez meglehetősen kellemetlen, mert így az egész családos sor áll, de tenni nem nagyon van mit.  Nem volt most nagy sor.  A bőröndök hamar jöttek, az üzleti jegy mellé jár egy kis matrica a feladott csomagokra, amiknek elvileg az a szerepe, hogy prioritással, a többi előtt jönnek ki a szalagra.  Kivéve amikor nem.  Általában nem.  Most egészen elöl érkeztek, tehát viszonylag hamar túljutottunk az egész reptéri procedúrán és mehettünk a taxikhoz.

Örülünk, hogy elmentünk?  Persze.  Volt értelme?  Leginkább a kisgyerekek szempontjából nézve, azt gondoljuk, hogy igen.  Gábornak hívták a barátunkat, akit meglátogattunk.  M akkor találkozott vele másodszor (az első találkozásnál három hónapos volt).  Azóta eltelt majdnem egy év, M néha most is elenged olyan mondatokat, mint:

- Hol van a Gábor?

- Itt vagyok Gábor medencéjében (fotóalbumban a fotóra mutatva)

- Gábor a legjobb barátom

Nyilván nem nagyon értünk ahhoz, hogy tudjuk, egy kisgyerek mire fog és mire nem fog emlékezni, de egy év múltán is láthatóan éles emlékeket hagyott benne ez az utazás, aminek nagyon örülünk.