Megoszlanak a vélemények arról, hogy várandósan mennyire okos dolog az utazás, legyen az földön, vízen vagy levegőben. Mint szülő (vagy leendő szülő) sokat nem tudsz tenni, cserébe a felelősség a tied. Megkérdezheted a nőgyógyászod, az orvosod, az ismerősöket, vagy vadidegeneket (például minket is). Gondolom nem újdonság, de a döntést most is magadnak kell meghoznod - szülőnek lenni már csak ilyen!
Visszautalnék egy korábbi bejegyzésünkre az elveinkről, ahol többek között azt írtuk: mi minden utazással kapcsolatos döntésünkben azt vizsgáltuk, hogy a babának mi a legjobb. Az a kockázat, amit készülünk vállalni, megéri-e? A magzat az első és a harmadik trimeszterben több kockázatnak van amúgy is kitéve, a másodikhoz képest. Az elsőben magasabb a vetélés lehetősége, mint később, a harmadikban magasabb a szülés beindulásának lehetősége, mint korábban. Aki orvosokkal mi beszéltünk, mind azt mondták, hogy az utazás egészen a terhesség végéig nem probléma, feltéve, hogy a terhesség normális lefolyású. Ennek megfelelően mi úgy döntöttünk, hogy sem az első trimeszterben, sem a harmadikban nem utazunk. No de mi a helyzet a másodikkal? Belezsúfolunk minden utazást ebbe a három hónapba, csak brahiból? Minek hozzunk be a képbe olyan rizikót, ami igazából elkerülhető? Csak azért, hogy elmondhassuk jártunk valahol? Ez a "haszon" számunkra nem érte meg a vele járó kockázatot.
Utazni viszont kellett, többször is, ez a bejegyzés az első, magzattal közös utunkról szól, a COVID világjárvány kellős közepén. Pont benne a legnagyobb lezárásokban, tesztelésekben, ellenőrzésekben, amikor mindenhez igazolás kellett, akkor is, ha csak egyszerűen az utcán voltál este. A sors úgy hozta, hogy munkaügyben Spanyolországba kellett mennem, előre tervezetten. Sokat gondolkodtunk és arra jutottunk, hogy feleségem, Dalma elkísér. Valós veszélye volt ugyanis, hogy ad-hoc lezárás, járattörlés vagy más előre nem látható ok miatt valahol ott ragadok. Amilyen komplex helyzetek és jogi akadályok váltogatták egymást Európában, benne volt a pakliban, hogy akár hetekre is ott ragadhatok valahol egy karanténban. Úgy döntöttünk tehát, hogy ha valahol ott kell ragadni, akkor ragadjunk együtt. Lelövöm a poént: nem ragadt senki sehol, bár komplikációk voltak rendesen.
Feltankolva tehát egy rakás igazolással, elektronikus és kinyomtatott utasregisztrációs kérdőívvel, COVID teszttel és eredményekkel nekivágtunk. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a cég a körülményekre tekintettel állta a business class repjegyeket mindkettőnknek. Ez fontos szempont volt, hiszen egy terhes utazónak számít, hogy a három órás repülőutat hogyan tudja tölteni. Nem mindegy, hogy egész úton fekve, vagy ülve kell-e lennie, mekkora a lábtér, mennyire kényelmes az ülés. Ha pedig, kedves olvasó, gyakorlott utazó vagy, akkor azt is tudod, hogy Európán belül többnyire teljesen mindegy, hogy economy (turista) osztályon utazol-e, vagy sem. Hiszen a légitársaságok, ahol egyáltalán van business class, (a fapadosokon eleve nincs is) ott is csak egy mozgatható függöny van a fedélzeten, de a székek ugyanazok. Mindössze annyiról van szó, hogy a gép elején az üzleti utasoknál a középső székre nem ül senki. Azaz nem 2x3 utas ül egy sorban, hanem csak 2x2: a bal és a jobb oldalon is a középső szék üres marad. Azért ez messze van a kényelmes utazástól és egy várandós feleség szempontjából pontosan ugyanolyan a kényelmi foka, mintha economy-n utaznánk: semmilyen.
Igenám, de én sem ma kezdtem az utazást. A London - Madrid útvonalról van szó, ahol közismert, hogy a British Airways és az Iberia megosztva repüli az útvonalat. A British keskenytörzsű gépekkel jár, amelyre igaz, amit fent leírtam: lényegében ezen csak nevében business class a szolgáltatás. Az Iberia viszont szélestörzsű gépekkel járja az útvonalat, ezeket használja ugyanis a kettejük anyacége (az IAG) az árumozgatásra, teherszállításra. A szélestörzsű gépek - ki hitte volna - széles törzzsel rendelkeznek, több áru fér a gép hasába. Ami kell is, mivel az Iberia kiterjedt dél-amerikai hálózata miatt az Egyesült Királyságba a cargo főként Madridon át érkezik. A széles törzsű gépek viszont nem csak alul nagyok, de felül, az utastérben is. Ezek azok a gépek, ahol a gép elején fizikailag is másmilyen székek vannak. Ezek azok a ritkán rendezett székek, ahol fel tudod tenni a lábad, sőt, magát az ülést konkrétan ággyá tudod alakítani. Egy ilyennel utazni gondolom nyilvánvaló, hogy sokkal kényelmesebb és valódi hozzáadott értéket kap az ember. Nem volt tehát más tennivaló, mint megnézni a menetrendben, melyik járatot repüli az Iberia és arra foglalni. Ennek megfelelően a késő délutáni gépre foglaltam, ami egy Airbus 350 gép volt, egyike a szélestörzsű opcióknak.
Maga a munka egyébként nem Madridban volt, hanem sokkal közelebb a tengerhez, igazából Madridtól egy jó három órányira kocsival. Miért nem repültünk oda, ahova mennünk kellett, miért Madridba? Ugyanezért, amit fentebb írtam: a keskenytörzsű gépen nem lett volna kényelmes Dalmának az út. Két opciónk volt: kényelmetlenül repülünk három órát, majd vezetünk egy keveset, vagy kényelmesen (nagyon kényelmesen) repülünk valamivel kevesebbet, megalszunk és másnap a saját tempónkban autózunk a célhoz - ami szintén kényelmes.
Ezen a ponton talán érdemes tisztázni, hogy a terhesség ezen fázisában már csökken a rosszullétek száma, de még lehetnek. Repülni jó dolog, de még jobb, ha bármikor félre tudunk állni, bármikor tudunk inni vagy enni. Ezáltal a hosszabb autózás egyátalán nem kényelmetlenebb, mint a repülés, sőt. A szűk keresztmetszet tehát az volt, hogy kötött géptípussal akartunk repülni, ami nagygép. Ami viszont nem repül, csak Madridba. Az az ár, amit ezért fizetünk az, hogy kicsit többet kell vezetni - na bumm. Ez volt a logika az utazásszervezés mögött.
A terhesség ezen szakaszában én mint a málhás szamár, úgy néztem ki, nyilván mindent, ami nehéz volt én vittem. Az állapotos utazásról tulajdonképpen két dolgot érdemes tudni. Az egyik, hogy érdemes jelezni a fedélzeten. A másik, hogy mindenkor mindenre készülj fel. Mi elkövettük azt a hibát, hogy nem vittünk magunkkal semmi ételt, sem innivalót. Minek is vittünk volna? A business class jegyhez tartozik a reptéri várókba a belépési jogosultság is, amely várókban enni és inni is lehet. Változó a minőség, de éhen, szomjan nem marad senki. Továbbá a fedélzeten is van ellátás, hosszabb utakon többször, rövidebbeken egyszer. Minden rendben is lett volna, ha technikai hiba miatt nem késik három órát az indulás. Megtanultuk a leckét: mindig kell legyen enni és innivaló nálunk, hiszen ilyen esetek bármikor előfordulhatnak. A felszállás előtt a fedélzeten nem adhatnak enni - inni még csak-csak. A probléma ezzel az volt, hogy Dalma a terhesség azon szakaszában volt, ahol ha nem tud hosszabb ideig enni, hányingere lesz. Ha még tovább nem tud enni, akkor nem csak ingere. A váróban a reptéren ettünk, de nem számítottunk arra, hogy a három órás repülés valójában hat óra lesz.
Még szerencse, hogy legalább fekve, kényelmesen tudtunk ülni a gépen, lábat feltéve, legalább ilyen gondunk nem volt. Valamikor a várakozás második órájában a személyzet (akiktől rendszeresen próbáltunk valami nassolnivalót kérni, de hiába) egy tagja titokzatosan odalépett hozzánk és megkérte Dalmát, hogy menjen vele. Az egész rendkívül furcsa volt, olyan volt, mint a filmekben, amikor valakit leszállítanak a gépről. Kérdő tekintetemre csak egy mosoly volt a válasz, hogy minden rendben lesz. Kiderült, hogy a személyzet egyik tagjánál volt két nagyobb csomag keksz. Amikor az illető meghallotta, hogy a terhes feleségem kétségbeesetten keres valami ennivalót, felajánlotta a sajátját. Rendkívül kedves volt tőle. A titokzatosság oka, hogy nem akarták, hogy a többi utas meglássa mindezt, mert keksz csak ennyi volt. Szóval a lecke, amit megtanultunk: mindig legyen nálad étel és ital, ha szükséged van rá, bármikor történhet valami váratlan dolog.
Az utazás egyéb részei rendben voltak, nem volt gond az autóbérléssel sem. Tekintettel a covid lezárásokra, rengeteg papírral készültünk, mert úgy hallottuk a tartományok határainál a rendőrök lezárták az utakat. Az autópályán ilyet nem tapasztaltunk, a városban pedig sikerült elkerülnünk őket a szomszéd utcán. Munka után gondoltuk lemegyünk a tengerhez - ami már másik tartomány, tehát elvileg nem mehettünk volna oda. A térképen a konkrét határ egy szép, egyenes utcán húzódott, bepróbálkoztunk. Bejött. A rendőrök a háztömb másik oldalán voltak, így mi akadálytalanul eljutottunk a partra.
Ekkoriban, ha jól emlékszem még nem választottunk M-nek nevet. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán tudtuk-e, hogy kislány lesz. Az egyik app után, ami a terhességet követte, ideiglenesen Bors-nak neveztük el, azért, mert a terhesség korai szakaszában borsszem nagyságúnak mutatta a magzatot. M ekkor még az egész család számára Bors volt.
Mi mindent csináltunk amikor épp nem dolgoztam? Nyilván a kirándulásokat nem lehetett túlzásba vinni, illetve Dalma nem ment vízbe sem. Sajnáltam is ezért, hihetetlen mentális erőt mutatott, de megállta. Igazából lehetne fürdeni, de van némi kockázat benne, pontosabban a magzat számára jelenthet egy elkapott fertőzés nagy veszélyt. Szóval az úszás az kimaradt, de volt helyette nagy séta.
Hasonlóan a sportoláshoz, az ételekkel is óvatosan kell bánni. Túl azon, hogy a terhes nők változatos ételeket kívánnak meg a legváratlanabb pillanatokban, vannak tiltott listás dolgok is. Ilyen a máj, a belsőségek, nyers ételek (sushi), illetve bármi amiben parazita vagy annak esélye lehet. Szó mi szó, a terhesség nem a legjobb időszak a gasztronómiai kísérletezéshez, mi a biztonsági játékra szavaztunk. Túlparáztuk? Lehet. Ez az egész nem más, mint kockázat-elemzés. Mi a várható haszon? Mi az ezzel párhuzamos rizikó? Megéri? Ebben a konkrét esetben tulajdonképpen haszon nem is volt. Ezek csak ételek, ha most nem kóstolja meg, majd megkóstolja amikor legközelebb erre járunk. Minden szülő és leendő szülő egyéni felelőssége, mit vállal be. Van aki többet, más kevesebbet. Ez nekünk első utazásunknak tanulságos volt, a többire már felkészültebben indultunk el. De erről majd később...
