A hazaút eredetileg egy éjszakai repülés lett volna, ahogy a legtöbb európai ember repülni szeret Amerikából keletre - még az utolsó nap kihasználva az utolsó látnivalókra, majd felhuppanni egy esti gépre és irány haza.  Eredetileg mi is így terveztük, de amikor borult a terv azzal, hogy M is jött velünk, akkor átértékeltük.  Nem tudtuk, hogy az éjszakai járaton fog-e tudni aludni vagy sem.  Ráadásul mások drága pénzeket fizettek az üzleti osztály kényelmes, ággyá hajtogatható székeiért.  Ha az éjszakai alvásukat rontaná el egy síró baba, az kellemetlenebb, mintha a nappalukat tenné tönkre.  E két ok miatt átszerveztük és egy reggeli géppel indultunk haza.  Ez volt az a gép, amin a várva várt CS, azaz Club Suite székek vannak, egy belsőleg felújított Boeing 777.  Ez is business class, tehát a termék neve ugyanúgy Club World, a CS elnevezés a székek új generációjára utal.  Hatalmas előrelépés ez a korábbi üléshez képest, lássuk, miért?

A reptérre eredetileg a szálloda saját transzferével érkeztünk volna, de a sofőr elaludt, így Ubert hívtak mindenkinek, akit ki kellett volna vinniük.  Nekünk a sok csomag miatt kettőt.  Kicsit macerás volt, ha tudtam volna, nem akartam volna spórolni az autóbérlésen.  A kocsit ugyanis már előző este leadtam, egyrészt, hogy a hajnali indulásnál ne kelljen ezzel időt veszteni, másrészt pedig azért, mert nagy autó lévén jelentős megtakarítás volt az utolsó estére nem megtartani.  Egy Chevrolet Suburbanról van szó, amit ahhoz képest, hogy mekkora autó, sikerült relatíve olcsón megkapni.  Nem vezetett egyikünk sem ekkora autót korábban.  Nem pont ezt a kategóriát foglaltam, csak upgrade-eltek a státusz miatt, mondhatom, nagy örömünkre.  Hihetetlen volt ezt a tankot vezetni.

A méretek érzékeltetéséhez hadd használjam M autós ülését az autón kívül.

és belül, hogy látszódjon, mennyi hely van benne.

A kézicsomaggá összehajtható babakocsit vittük magunkkal, még összehajtás nélkül is simán befért az utastérbe.

Vezetés közben a volánnál ülve simán elnéztem a Honda CRV-k teteje felett, annyira magasan ül benne az ember, konkrétan mintha egy kisebb teherautóba szállnék felfele - kellett a kapaszkodó és a fellépő a beszállásnál.  Sok más mellett ez az autó is nagy élmény volt, kicsit sajnáltam visszaadni, de az utolsó estére már nagyon fáradtak voltunk amúgy is bármihez és másnap hosszú út állt előttünk.

A reptérre sajnos ismét hajnalok hajnalán kellett kiérkezni, de legalább a business váró nyitva volt, ahová a családtagjainkat is be tudtuk vinni magunkkal.  Dalma és én is arany státuszú törzsutasok vagyunk, így akkor is bemehetünk, ha turista osztályon utazunk és mindketten vihetünk egy-egy vendéget is.  A lounge jellegzetessége, hogy a gépbe beszállás direktben a lounge-ból történik, nem kell visszamennünk a terminálon át a kapukhoz, hanem egy mozgólépcsőn egyből a kapuhoz lehet jutni.  A beszállókártyát is a lounge-ban ellenőrzik és engednek le.  Roppant kellemes és megspórol egy hosszabb sétát.

 A gép maga tehát egy idősebb 777 volt, de felújított belsővel.  Szerintem első ránézésre is feltűnik, hogy egy sorban mindösszesen négy szék van, ellentétben az  odaúton használt hét széknél, amik 2-3-2 elosztásban vannak a kabinban (legalábbis az A380 felső szintjén, amin odafele utaztunk).

A legfontosabb előny számunkra a közvetlen folyosó elérés, azaz nem kell átmászni senki lábán és a miénken sem mászik át senki.  A második legfontosabb az a sok hely, ahova pakolni lehet - kisgyerekes úton kell pár játék, könyv, miegymás, ami jó, ha kéznél tud lenni.  A fenti képen az én székem látható és esetleg feltűnhet egy szigetelő szalag a panelen.  Beszálláskor szóltak, hogy a székemnél található elhúzható ajtó hibás, de ha nem zavar, maradhatok ott.  Ha zavar, átültetnek máshova.  Elég üres volt a kabin (ismét), lett volna hova, de mivel az ajtót amúgy sem terveztem behúzni, engem nem zavart, hogy nem is lehetett, maradtam.  Dalma ült tőlem jobbra, a folyosó másik oldalán, a kisgyermekes székben. A képen látható, mennyi hely van rakodni, a fej feletti tárolóba belefér egymás mellé az én gurulós táskám és mellette a hátizsákba hajtogatott babakocsi.

Ugyanúgy, ahogy az odaúton az A380-on, itt is van babáknak használható kiságy, amit a személyzet felszállás után készít oda.  Itt viszont nem a falból lehajtott kis asztalkára teszik azt, hanem az ülés előtti részre, ami a fenti képen momentán tele volt pakolva.  A kép a beszálláskor készült, csak ledobtuk oda a cuccokat, hogy el tudjunk rendezkedni, természetesen a felszálláshoz, leszálláshoz innen el kell pakolni.

A babaágy is más típus volt, inkább mózeskosárnak mondanám.  M belefért (éppen csak), de végül nem aludt benne.  Az út nagyobbik részét alvással töltötte, az igaz, de eleinte az én karomban, később cseréltünk Dalmával, amikor befejezte a reggelit.

Az út maga rendkívül kényelmes volt, sokkal jobbak ezek az ülések, mint a régiek.  Ugyan nem volt sok utas, de ha lett volna, is meg tudtunk volna oldani mindent anélkül, hogy más személyes terébe belemásszunk, vagy rakodásra használtuk volna a székét.  Amikor pedig M ébren volt, akkor a székemet kényelmesebb fotel állásba hajtogatva játszottunk, mikozben a feje felett ment a film, amit fél szemmel néha tudtam követni.  Ilyen kis korában nem szeretnénk, ha M tévét vagy tabletet használna, nézne (leszámítva a családdal történő videotelefonálást), így ha épp nem játszott el lelkesen a fülhallgató zsinórjával, akkor meg kellett állítanom a filmet, hogy ne tévézzen.  Meglepően kellemes pozíció volt ez egyébként, feltett lábbal, párnával instant fotelt csináltam M-nek, amiben meglehetősen jól elvolt.

A repülés tehát kifejezetten kellemes volt, az ételek, koktélok minősége is remek volt.  Szerettük volna, ha az út lezárásaként M fotózkodhatna a pilótafülkében.  Ha bárki kérdezi, természetesen nem az apja akart bemenni, semmi esetre sem, hanem ő.  Nem, hogy semilyen ellenállásba nem ütköztünk a kérésünkkel, de a fotózáshoz egy pilótasapkát is kaptunk kölcsön és hosszan pózoltunk, külön - külön és együtt is a gép orrában.

A pilóták beállították az üléseket, hogy elférjünk és kedvesen válaszolgattak bugyuta kérdéseimre.  Többszöri szabadkozásom ("tudja, csak a gyerek miatt...") és hálálkodásomra csak mosolyogtak és biztosítottak, hogy semmi gond, örülnek, ha M első amerikai utazásának végét méltón meg tudjuk örökíteni.  M, ha felnőtt korodban olvasnád ezt, ne haragudj a szüleidre, hogy minden butaságba beleugrottak veled és nem akartak egy poént vagy helyzetet sem kihagyni veled!

Ez volt tehát az első alkalom, amikor hosszú távot repültünk M-mel és bár az odaút lehetett volna nyugodtabb is, azt kell mondjam, hogy összességében jobb út volt, mint amire számítottunk.  Szereztünk sok tapasztalatot, ismét tanultunk pár leckét, megint voltak új dolgok, amikkel korábban nem találkoztunk. Utólag is jó döntésnek érezzük, hogy nem éjszakai géppel repültünk egyik irányba sem.  Utálunk korán kelni, de szerintünk fontos, hogy a nagy utak előtt mi szülők is relatíve pihentek legyünk, mindketten.  Nem akartunk egy egész nap után még éjszaka is virrasztani, babát nyugtatni vagy altatni.  Nem ezzel a részével lenne gond, hanem utána a második nappallal.  Ráadásul mindketten fáradtak lennénk, ami ingerültséghez vezethet, türelmetlenséghez és értelmetlen lenne az egész.  Jobb volt, hogy az út előtt kényelmesen, ágyban aludt mindenki, lehetőség szerint minél többet, hogy az út alatt mindketten frissebbek és türelmesebbek tudjunk lenni.

Egyelőre jó dolog az utazás, reméljük, a három hónap múlva esedékes, még a mostaninál is hosszabb utunk is hasonlóan simán megy majd.