Az első részben már lelőttem a lényeget, nevezetesen azt, hogy nem vállalkoztunk volna az útra úgy, hogy nem business osztályon repülünk. Az egyik nyomós érv amellett, hogy M és Dalma is eljöttek, az volt, hogy a lehetőségekhez képest legkényelmesebb, legkevesebb stresszel járó utazási formát tudtuk választani. Nem állítom azt, hogy nem lehet economy-n gyerekkel utazni (de, hogyne lehetne), én azt állítom, hogy mi éreztük annyira rutinosnak magunkat, hogy üzleti osztályon nekivágjunk, de éreztük annyira kezdőnek is magunkat, hogy turistán ne. Ez csak a saját preferenciánk volt, nem mondjuk, hogy csak így lehetne utazni. De azért elég jó volt így utazni. Lássuk, miért?
Nekünk is ez volt az első transzatlanti utunk business classon, érthető módón tehát kíváncsian vártuk, milyen lesz így utazni. Maga a szolgáltatás, vagy a termék nem volt új - ugyanígy utaztunk Madridba még amikor Dalma terhes volt. Miben jobb ez a termék? Az első és legfontosabb az maga az ülés. Abból mindjárt két fajta is volt, mivel a British Airways nemrég elkezdte felújítani a gépein a business class székeket. Mondjuk ki - rá is fért. A versenytársainál lényegesen rosszabb minőséget adó ülések cseréje igencsak aktuális. Az odautunkon egy Airbus 380-as felső szintjén repültünk, ezen a régebbi kialakítás volt. Visszafele viszont az új székeket - BA elnevezésben Club Suite - kaptunk. A klasszikus üzleti osztály fantázianeve Club World egyébként, ezzel repültünk tehát odafelé, az economy, azaz turista osztály a World Traveller, a kettő közötti ún. prémium economy termék pedig a World Traveller Plus névre hallgat.
Hadd szögezzek le gyorsan valamit: ha a teljes jegyért fizetnem kellene (és nem csak kedvezményes utalványokat és pontokat utaznánk le), akkor én a prémium economyra szavaznék. Nyilván a legkényelmesebb az üzleti osztályú szék, de ennek (különösen a világjárvány után) bitang drága ára is van. Az economy szerintem borzasztó kényelmetlen, a középút viszont megfizethető áron van. Sajnos ezt mások is tudják, így ezek a székek szinte mindig az utolsó darabig elkelnek - azaz kevés az esély arra, hogy magányos utasként elfeküdjünk az üres székeken. Tegyük hozzá gyorsan, hogy erre amúgy sincs sok lehetőség, a székek kialakítása miatt (fix karfák vannak). Ezzel szemben kis szerencsével egy economy jeggyel egy kihasználatlan járaton akár négy széken is végig lehet feküdni - ingyen. Persze ezt előre nem lehet tudni.
A business class ülések abban megegyeznek, hogy teljesen síkba hajtogathatóak más utas zavarása nélkül - és nyilván mások széke sem zavar minket. Még a régebbi kialakításban is az utas oldalsó magasított konzoljában belül a mögötte lévő utas lábtartója van, ezért vannak az ülések mindig egymáshoz képest félig eltolva. Leggyakrabban valamilyen paraván is biztosít némi privát zónát, elhatárolandó magunkat a többi utastól, ennek minősége az, ami változó. A kulcs természetesen a szék ágyként használhatósága, de legalább ilyen fontos, hogy más utas zavarása nélkül tudjuk elérni a folyosót (illetve rajtunk se lépkedjen át senki). A régebbi kialakítás ebben kifejezetten rossz: kevés olyan szék van ahol ez teljesül. Az A380 fedélzetén a kialakítás (a felső kabinban, ahol mi utaztunk) 2 - 3 - 2 volt, azaz két, egymás melletti (és egyébként szembefordított) ülés után jön az egyik folyosó, majd három szék (a két szélső néz előre, a középső hátra) után a második folyosó, végül pedig újra két szék, egymás mellett és szembe fordítva. Szokták ezt a fajta elrendezést ying - yang elrendezésnek is mondani. Nekünk szerencsénk volt, mivel az egész kabinban rajtunk kívül mindösszesen öt másik utas volt, azaz körülöttünk minden szék üres volt. Ez azért volt jó, mert könnyebb volt mászkálni, nem kellett senkin átlépni, illetve M-nek egy saját széket is berendeztünk a játékaival. Mivel a tárolóhely szűkös volt a székek mellett (egy apró fiók volt csak) az olyan dolgokat, mint párna, takaró, étlap, fejhallgató, egyszerűen az üres ülések egyikén tároltuk, mint egy gardróbban.
A mi gondolataink természetesen M körül forogtak és mint minden helyzetben, most is azt kerestük, hogyan tesszük számára kényelmesebbé az utat. M szeret háton aludni, de néha igényli a karunkban levést is. Na jó, lehet, hogy mi jobban igényeljük, mint ő, de bárhogy is, elaltatni sokkal könnyebb így. Szeret ugyanakkor játszani a játékaival, szeret hemperegni a játszószőnyegén. Ezeket a dolgokat egy normális napon mind csinálni szoktuk vele, és minden igyekezetünk azon volt, hogy ez is egy normális naphoz hasonló legyen. Maga az indulás kora reggeli volt Budapestről (nem kívánok senkinek reggel három órás ébredést), rövid, két órás átszállás Londonban, majd egy hat és fél órás repülés. Innentől viszont bár tervezni lehet, de a valóság eltérhet. Az USA határon durván egy óra szokott lenni a bevándorlás, majd az autóbérlő cégekhez leginkább egy ingyenes transzfer busszal lehet eljutni a termináltól, ahol kellhet sorban állni. Végül egy két órás autózás után terveztünk otthoni idő szerint este 23 órakor megérkezni a szállásra. Bárhogy számoltam is, ez egy ajtótól ajtóig nettó húsz órás tortúra egy kisgyereknek. Még egy felnőttnek is kemény, nem csak babának, ezért is akartunk kényelmes körülmények között repülni.
Elkalandoztam - az ággyá hajtogatható székeknél tartottunk, amiből több is jutott. M az odaút hat és fél órájából durván hármat aludt, a maradékot ébren töltötte. A legkézenfekvőbb megoldás - a játszószőnyeg földre terítése - sajnos nem opció, az oxigénellátás miatt. A személyzet nem is engedi a babát a földön utaztatni. A hason forgolódós időt tehát egy ágyba hajtott ülésen tudtuk biztosítani neki. Ami még opció volt, az a babaágy, amit limitált számban lehet kérni a személyzettől, amennyiben azon ülések egyikén ülsz, ami elé felszerelhető. Az odautunkon sorsolt A380-on ez a falból lehajtható asztalkát jelentette, amire került a babaágy. Ennek az ágynak van súly- és méretkorlátja is. Papíron mi ezeken belül voltunk, de M picit nagynak tűnt a kiságyhoz. Mondjuk aludni nem is aludt benne, azt letudta Dalma karjaiban. Amikor ébren volt, akkor pedig nem tudott sokáig egy helyben meglenni, forgolódni akart, meg kalimpálni, amit ebben az ágyban nem lehet.
Pedig éppen azért foglaltuk ezeket a székeket előre, hogy jusson ilyen ágy. A business classon mondjuk felesleges volt aggódni, de a premium economy és sima economy-n minden babás hely foglalt is volt. Mint a fenti képen látható, a mellettünk lévő szék is végig üres volt. Nem kisgyermekes utazók számára egyébként a babás helyek messze kerülendőek, nyilván nem véletlen nem ült ott senki. Sőt, mivel a business osztály két kabinban volt elosztva (legalábbis az emeleten), a mi kabinunkból egy utas át is ment a másikba - gondolom nem bírta a gyereksírást. Amiből egyébként nem volt sok, de nem is néma csendben repültünk, az is igaz. Mindenesetre hálásak voltunk az illetőnek, amiért előrelátóan megelőzött pár potenciális konfliktust. Nyilván nem üvöltetjük szándékosan a lányunkat, de ha őt zavarja, semmi szükség nincs arra, hogy a rosszalló tekintetekkel tovább stresszelje az éppen gyerekét lecsillapítani igyekvő szülőt.
Túl azon, hogy üzleti székekben természetesen jó utazni, egy szavunk nem lehet, ez inkább annak köszönhető, hogy a kabin jobbára üres volt, nem annak, hogy kényelmes is. Ebben a kialakításban nincs sok hely M-met mozgatni, játszani vele, illetve lekötni a figyelmét. Sokat segített, hogy más ülések személyes terébe bele tudtunk pakolni vagy lógni, ami nyilván nem működött volna, ha azokban a székekben ülnek. A fotók, a beszámolók és leírások alapján több helyet képzeltünk el magunknak, elsősorban például az hiányzott, hogy nem tudtunk hova pakolni. Persze, volt a kis asztalka, de ha ezen az étel volt, amit hoztak, akkor nem tudtuk a játékot, cumisüveget vagy könyvet hova tenni. A lentebbi képen talán jobban látszik, hogy nem volt sok pakolóhely: Dalma a menüt és az épp nem használt párnát és a takarót is a szomszéd széken tárolta, a karja épp átnyúl a két ülést elválasztó mozgatható paravánon. Azt jelenleg nem tudom megmondani, hogy mindez a mi rutintalanságunkból fakadt-e, vagy más, gyakorlottabb utazók is hasonlóan éreznék.
Ami viszont meglepett, hogy felszállás előtt M is kapott egy kis útravalót. Nekünk ugye szolgálnak fel ebédet és uzsonnát, valamint az étkezések között önkiszolgáló büfé is van, de kisbabáknak nem gondoltuk, hogy jut ennivaló. Különösen, mivel a BA weboldalán explicit ki is van írva: babáknak nem adnak ennivalót. Ehhez képest a felszállás előtt a személyzet egyik tagja, miután megkérdezte, hogy M mennyi idős, kezünkbe nyomott egy doboz folyékony tápszert és egy adag gyümölcsös babaételt.
Az Ella's kitchen amúgy az, amit konkrétan szoktunk adni neki, ebből kifejezetten jól jött egy extra, bár fel voltunk készülve az útra. De a banánossal nagyon mellé nem lehet fogni - ez a legédesebb az összes közül. Igaz, mi pont a cukortartalma miatt a banánost nem szoktuk venni, de egyszer-egyszer belefér. A középső Kendamil az, amit vittünk magunkkal az útra (egy egy 200 ml kiszerelésű) és a picit kisebb SMA az, amit kaptunk a fedélzeten. Kedves gondolat és örültünk.
Mindez természetesen a hosszabb, transzatlanti szakaszra vonatkozott, a rövidebb, Európán belüli részen a baba nem kapott semmit. Sőt, mi sem, mivel azon a szakaszon economy-n utaztunk - több okból is. Az átszállás számomra érdekes volt - még sosem szálltam át Heathrow-n. Két lehetőség van. Az első és bonyolultabb, hogy az ember kimegy airside-ról landside-ra, a metróval vagy vonattal átjut a másik terminálba, újra bemegy a biztonsági ellenőrzésen és utazik tovább. Nyilván ez macerásabb és lassabb, hiszen be kell lépni az országba is - potenciálisan sorbanállással - majd tömegközlekedve átjutni egy másik terminálra. De működik. Én magam, ha nincs legalább négy órám, biztonsan nem választanám ezt. Ha nem is kell sorban állni sehol (ami ritka), akkor is kb. egy óra az átjutás. Szükséges lehet viszont, ha valamit el kell intézni odakint, vagy találkozni kell valakivel menet közben, esetleg valami olyat kell vásárolni, ami a reptéren bent nincs, vagy aránytalanul drágább. Minden egyéb esetben a célszerű a belső tranzit buszokat használni. Egyszerűen követni kell a lila transzfer táblákat, amik levezetnek a földszintre. Terminálonként vannak a buszmegállók, durván 10-15 percenként jön egy busz, ami a másik terminál érkezési oldalára visz - nem az indulásira. Minket, mint kisgyermekkel utazókat előreküldtek, ami azért volt jó, mert nem volt sok időnk átszállni. A hármas - ötös terminál nincs közel, jó tíz perc különböző alagutakon és egyéb utakon át busszal a kettő egymástól. Nekünk a budapesti gép a hármas terminálra érkezett, de mint a legtöbb BA gép, a bostoni az ötösről indult.
Az ötös terminálra érkezvén, mint említettem az érkezési oldalra jutottunk és itt ismét a transzfer táblákat kell követni. Ennek értelme, hogy egy biztonsági átvizsgáláson kell átesni - megint. Igen, az előző induláskor már volt egy - nem tudom, itt mi szerepe van, de mindegy. Nem tudod kikerülni. Ez után jutsz át az indulási oldalra és kerestük meg indulás előtt a first várót. Ennek szerepe számunkra fontos: itt tudunk egy gyorsat kényelmes keretek kötött etetni, pelenkázni, valamint friss forró vízzel feltölteni a termoszt. Mivel tudtuk előre, hogy az átszálláskor biztonsági ellenőrzés lesz, kora reggel Budapesten nem töltöttük meg a termoszokat, hogy ne legyen gond belőle itt. Ha nem lett volna időnk a first lounge-ba beugrani, akkor egy kávézóban vagy étteremben kértünk volna forró vizet.
Érkezéskor az amerikai határnál nulla prioritást kapnak a kisgyerekesek - Európa ebben a tekintetben szerintem magasan előrébb jár. Igazán sok rossz dolgot el lehet mondani például a budapesti reptérről is (meg sok más reptérről is), de ami igaz, az igaz: a kisgyerekkel utazva ott kaptuk a legtöbb figyelmet. Nem csak a reptéri dolgozók állnak a fontosabb pontokon és aktívan keresik a babás családokat, hogy előre tudják küldeni őket, de a rendőrök is az útlevél vizsgálatnál előrehívják a gyerekkel utazókat. London ennél egy fokkal tovább fejlesztette a rendszert, ami a gyerektelen utasok szempontjából igazságosabb, a gyerekesek szempontjából pedig lehet nagy szívás. A Heathrow reptéren külön gyerekes sorok vannak az útlevélnél és a terminálban a checkin pultoknál is. Ha nincs sok család, akkor gyors minden, ha van, akkor pedig embertelen lassú, mert a gyerekesek egymást akadályozzák. Cserébe a gyerektelen utasok elé nem pofátlankodunk be.
Összefoglalva, az odautunk, ha nem is simán ment, de incidens nélkül zajlott. Izgatottan vártuk, milyen kocsit sorsol az autóbérlő cég, illetve bár egy hét távolságban volt, de kíváncsiak voltunk, milyen lesz a visszaúton a BA megújult Club World élmény a legújabb üléseken.
