Három részes sorozatot ígértünk az első részben, ahol egy középtávú repülésről írtunk, amely egy születésnap volt kombinálva egy hosszútávú repülésre felkészüléssel, mindez pedig kombinálva egy gold státusz megszerzésével. Ebben a bejegyzésben az első szállodai élményeinkről írunk, mit, hogyan készültünk elő, mit vittünk, mit kértünk a hoteltől és mikor. Szándékosan nem írom úgy, mint más blogok, hogy mit KELL csinálni. Nem kell semmit csinálni, minden szülő úgy csinálja a dolgokat, ahogy neki megfelel. Mi csak megosztjuk a tapasztalatainkat, jót és rosszat egyaránt, aztán aki úgy gondolja, tanul a mi hibáinkból.
Magát az utat egyébként még M születése előtt találtuk ki és foglaltuk le. M ekkor még pár hónapra volt a születéstől, tehát tudtuk, hogy jönni fog, de meg nem született személyeknek még nem lehet jegyet foglalni. Ilyen esetben, ahogy azt már korábban írtam, az eljárás, hogy lefoglalod a jegyet azoknak, akiknek tudod, majd ha megszületett a családtag, telefonon hozzá lehet adni őt is. Itt annyival bonyolultabb volt a dolog, hogy az olcsóbb ár elérése miatt nem repjegyet és szállást külön vettünk, hanem a kettőt egyben, csomagban. A British Airways Holidays kínál ilyesmit. Rajtuk keresztül akár hotelt, akár autóbérlést adva a repüléshez, az ár gyakran igen kedvező. A repjegyeket meglepően nyomott áron tudják adni és a hotel is gyakran kevesebb, mintha én beesnék és foglalnék. Persze nem érdemes mindig ezt választani. Egyrészt nem mindig olcsóbb a kombinálás, csak gyakran az, másrészt mivel ez már a szabályok szerint csomagban értékesítésnek számít, más szabályok vonatkoznak például a járattörlésre, illetve a kompenzációra. Ezekbe most nem akarok részletesen belemenni, a lényeg, hogy az önállóan vett repjegy törlése esetén sokkal rugalmasabb keretek között több lehetőségünk van, mint a csomagban vett repjegy törlése esetén. Pandémia alatt ez nem elhanyagolható szempont.
A szálloda választása életünkben először leszűkült a családbarát hotelekre, majd végül a szigeten lévő két Melia hotel közül döntöttünk a tengertől távolabb lévő javára. Egyrészt a tengerpartiban már voltunk, másrészt olcsóbb volt a távolabbi, harmadrészt - és ez volt az igazi szempont - a kettő közül az értékelések ezt mondták jobban családbarátnak. Ami most már a mi fő szempontunk lett.
M születése után tehát első körben fel kellett hívni a BA-t, és őt a jegyhez hozzáadni. Ölben utazó gyerekként (amire két éves kor alatt van lehetőség) a repjegy ára a felnőtt jegy tíz százaléka, plusz némi adó. A végösszeg nem pontosan a teljes összeg tíz százaléka, mert az adók közül van, amit meg kell fizetni, van, amit nem és van, amit csak részben. A légitársaság ezt kikalkulálja nekünk, ha nem együtt történik a csecsemő jegy vásárlás a többivel, akkor pontos összeget nehéz mondani, de közelítőt tippelni lehet. Második körben fel kellett hívni a szállodát, hogy egy csecsemő is utazik velünk. E két telefonhívásra egy relatív szigorú időkeretem volt, mert a születés előtt nem tudtam intézni, viszont a szálloda által aktuálisan futtatott promó (a gyerekekért nem kellett fizetni) csak korlátos ideig tartott. Biztos, ami biztos alapon indulás előtt egy héttel másodszor is felhívtam a hotelt, hogy mindenki rajta van a foglaláson, minden ki van fizetve, illetve tudnak róla, hogy kértünk gyerekágyat. Ezt javasoljuk mindenkinek egyébként, különösen babával ne a helyszínen derüljön ki, ha valami rosszul lett intézve. Tudjuk, hogy vannak szülők, akik ebben is az izgalmat látják és tény, hogy utólag ebből jobb sztori lenne, de mi még nem ítéltük úgy, hogy szándékosan nehezített pályán akarnánk menni.
Ezzel érdemes is áttérni arra, hogy mindeközben lázasan agyaltunk azon: mit vigyünk magunkkal. Eddigre itthon már berendezkedtünk a babacuccokkal, nagyjából kezdett kialakulni M ritmusa: mikor szokott enni, mikor szokott játszani, mikor szoktunk olvasni neki. De az egész lakást nyilván nem lehet elvinni. Az első lépés volt azt elfogadnunk, hogy nem lesz minden ott velünk a nyaralás alatt. Talán butaság, de amint ezt kimondtuk magunknak, kevésbé akartunk mindent IS elvinni.
Kezdtük az alapdolgokkal, amik mindennap kellettek. A babakocsi váz nyilván kellett, az autós mózes és a hozzá tartozó isofix szintén. Ha esetleg nem olvastad volna, amikor ezekről írtunk korábban, mi nem sima autósülést vettünk, az autós mózes pedig biztonsági övvel nem használható, csak a saját isofix talpával. Mivel egyrészt business-en utaztunk, másrészt én már ekkor is gold voltam, a feladott csomagunk darabszáma és súlya kis túlzással bármire elég volt. Hogy mást ne mondjak, én már szállítottam ikeás bútort: egy rácsos gyerekágyat is feladott csomagként, ingyen. Szóval az isofix és az autós mózes elvitele nem gond, leszámítva, hogy a méretre gyártatott táska nagy, megpakolva pedig nehéz. De a taxi elbírja, a repülő elbírja, én meg csak lecipelem valahogy az emeletről a gyík testemmel.
A következő kérdés az alvás, amihez az ágyat nyilván nem vittük el itthonról. Léteznek hordozható babaágyak (azóta vettünk is egyet), de azok is nehezek és sok helyet foglalnak - összehajtva is. Ráadásul a hotelekben van ilyen eleve, szóval minek vinni? Volt is, mint a fentebbi képen látható. Kicsit megviselt, de volt és arra, amire kellett, pont elég volt. Elvittük viszont a kis elemes forgó-zenélő cuccot az itthoni ágyáról és ráraktuk az ottanira. Ez a forgó egyébként jó dolog, nagyon tetszik nekünk, hogy még mindig tátott szájjal tud rácsodálkozni és jobb napokon segíti az elalvásban is.
A következő kérdés M pihenőszéke. Van neki. Mostanra már nem használjuk, de akkor még volt és nappal boldogan elvolt benne, alvásra is lehetett használni, ha nem volt más. A pihenőszék a kis szürke cucc az ágy mellett jobbra a fenti képen. Amikor vettük, szempont volt a hordozhatóság és ez konkrétan laposra hajtogatható, így pedig tökéletesen belefér az autós mózes táskájába. Szerettem ott hordani, mert ahogy a csomagokat dobálják, adott egy stabilitást a táskának és reméltem, hogy ha valaminek törnie kell, akkor az az olcsóbb pihenő szék lesz, nem a drágább autós mózes. A pihenőszék amúgy arra is remek volt, hogy a medence mellé letettük és a nagymama csak szemmel tartotta, amíg mi úsztunk két hosszt. Egyébként az öt nap alatt ez, és egy harminc perces vacsora volt, amit távol töltöttünk a lányunktól, szóval nem lehet azzal vádolni minket, hogy lepasszoltuk volna.
Az utolsó nagyobb dolog, amit érdemes említeni, az a fürdetés. Azt telefonon lebeszéltük, hogy abban a szobatípusban, amit foglaltunk, nincs kád, egyikben sem. De tudnak adni babakádat. Ez remek, nem kell vinni a sajátunkat. Amit nem is tudtunk volna, mert nem összehajtható, de így, hogy adnak, nincs is gond vele. Érdemes az út előtt ezt is lefixálni a hotellel, vagy bármilyen szállással ahova mész.
Ezek voltak a nagyobb dolgok, ezek után már csak az ennivaló és a ruhák maradtak. A ruhákat nincs értelme részletezni, nyilván mindenki tud ruhákat vinni a gyerekének. Az ennivaló viszont nálunk formula, annak minden bajával együtt. Forralás, lehűtés, elmosás, sterilizálás. Arról már írtam sokat, hogy mi az utazásokhoz kezdetben RTF-et használtunk (Ready To Feed), ami előre bekevert, sterilen lezárt formula, fogyasztásra készen. Nem kell hűteni, viheted magaddal és bárhol odaadhatod. Ezeket egészítette ki, illetve tulajdonképpen váltotta fel a gyorshűtő palack, amivel bárhol frissen tudunk bekevert formulát adni M-nek. Ahogy megérkeztünk, az első dolgunk volt tehát a menet közben elhasznált palackokat és cumisüvegeket elmosni.
Jobb híján erre a fürdő két mosdójából az egyiket jelöltük ki. Mint az látható, vittünk magunkkal egy kefét is, amivel el tudjuk mosni, illetve abból a mosószerből is egy 100 ml-es adagot, amit erre használunk itthon. A sterilizálást már írtam, hogy egy öt literes műanyag edényben oldjuk meg, amibe hideg vizet és egy sterilizáló tablettát kell tenni. Sok ilyen tabletta van, mi azt választottuk, amit utána nem kell elöblíteni forralt vízzel, hogy a kémiai anyagokat lemossuk. Az öt literes edényt a kézicsomagban vittem, az útra nyilván belepakoltam, hogy ne hasznos helyet foglaljon el minden más elől. Érkezéskor a mosogatás után gyorsan sterilizáltunk is egyet.
Talán annyit érdemes megemlíteni, hogy a csomagolásnál mindent, amit kritikusnak ítélünk, az a kézicsomagban jön velünk. Nem adjuk fel, ne vesszen el, ne törjön össze. Mi a kritikus? Durván 1-3 nap lehet, mire egy elveszett poggyászt leszállítanak, azaz minden kritikus, ami nélkül nem tudunk meglenni három napig és megvenni sem tudjuk. Azaz a ruha nem annyira, max két váltás ruha van mindenkor nálunk, mert lehet venni helyben is, ha szükség van. Minden, amit nem tudunk venni, az kézicsomagban van, például a tejpor is a kézicsomagban jön velünk.
Ugyanebben az edényben sterilizáltuk a cumisüvegeket és a cumikat is, nem vittük el a gőzzel sterilizáló gépet (olvastam olyanról, aki elvitte magával). A kipakolás második legfontosabb pontja volt a rendszer felállítása: hol tároljuk a tiszta, hol a piszkos dolgokat, mi az, ami steril, mi az, ami nem. A szoba egyik kisebb asztalát néztük ki erre a célra amit, mint látható, hamar belaktunk. Az asztal alatt az RTF-eket tartottuk, amikből csak felkaptunk, ha kirándulni indultunk, hogy legyen tartalék nálunk.
Ennyit tehát a logisztikáról. Bármilyen fáradtak is voltunk, ezeket érkezés után elsőként akartuk rendbe tenni, hiszen ha M éhes, akkor enni kell tudni neki adni. Itthon is van egy rendszerünk, ott is hirtelen kialakítottunk egyet és ez így működött is, igazából ez így bárhol működne. Az egyetlen dolog, amiben külső dologra voltunk utalva etetés terén, az a vízforraló volt, ezt nekünk kell tudni, hogy olyan helyen foglaljunk szobát, ahol van a szobában. Ez igazából meglehetősen gyakori, a gyerek nélkül utazóknak is tesznek kávéhoz vagy teához.
Az utolsó téma, amit a szállodában tartózkodásról érinteni gondoltam, az az evés. Voltak jobb pillanatok és voltak kevésbé jók. Többségében voltak a jó pillanatok, de azt hamar megtanultuk, hogy el kell engednünk az együtt evést az esetek legnagyobb részében. Ha éppen sikerült M alvásidejére tenni az evést, akkor tudott a három felnőtt együtt és egyszerre enni, ha nem, akkor kettő evett, egy babázott, aztán csere. Eleinte megpróbáltuk az asztalnál intézni mindezt, de hamar fel kellett adnunk, egyszerűbb volt a szálloda előtt kint sétálni - az idő amúgy is fantasztikus volt. Mi azon szülők közé tartozunk egyelőre, akiket még zavar, ha M hangos kiabálása zavar másokat. Egy óceánra néző csendes, napfényes teraszon reggel nyolckor elég sok embert zavart a gyereksikítás, ezért döntöttünk így. A reggelit így meg tudtuk tehát oldani. Mivel én reggelente amúgy sem vagyok annyira éhes, többnyire én sétával indítottam a napot, majd Dalma írt, ha befejezte az evést, akkor bementem az étterembe M-mel és cseréltünk. Az asztalnál nyugtatás ugyanis 50-50% sikerrel járt. Vagy ment, vagy nem. Valószínűleg ebben a tapasztalatlanságunk is közrejátszott, nem mindig ismertük fel, hogy mikor unatkozik, mikor fáradt és mikor akar csak egy kis figyelmet. Volt, hogy teljesen félreértelmeztük a jelzéseket és erőltettem az asztalnál megnyugtatást. Legyen elég annyi, hogy mikor végül feladtuk és Dalma felvitte a szobánkba, a hetedik emeletről lehallatszott a lányom sírása...
A vacsorák voltak a nehezebb diók. M napirendje akkor volt kialakulóban és többé - kevésbé nyolc körül volt fürdése, fél kilenckor evés és kilenckor letettük aludni. Ekkor volt négy hónapos és ekkora már egy hónapja átaludta az éjszakákat, így reggelig rendben voltunk. De ez nem jelentette, hogy magára is lehetne hagyni. A vacsoránkat tehát úgy kellett időzíteni, hogy fél nyolcig, de legkésőbb nyolcig befejezzük. Hétkor nyitott az étterem vacsorára, az időablak tehát nem volt túl megengedő. Egyszer próbáltuk meg, hogy a nagyi fent maradt vele a szobánkban, amíg mi megpróbáltunk egy romantikus vacsorát ketten. Negyven percig tudtunk maradni, aztán telefonhívás és rohanás fel. Volt, amikor M még aludt és le tudtunk menni mindannyian enni egyszerre, aztán vagy felébredt vagy nem. Ha igen, akkor onnantól kézbe került, hogy ne sírjon és ment a felváltva evés. Itt tanultam egy leckét: csak csirkét vagy vega kaját szabad ennem, a marha ugyanis ehetetlen hidegen. A másik alternatíva, hogy a három felnőttből kettő lement vacsorázni, aztán az egyik szülő felment, váltani a másikat.
Nehéz megmondani, hogy mindez mennyire volt aggódó szülő hozzáállás és mennyire volt valós igény M részéről. Idegen helyen volt, természetes, hogy legalább az egyik szülő jelenléte megnyugtatja és ezt tiszteletben kellett tartanunk. Lehet, hogy csinálhattuk volna jobban is. Pár gyermeki üvöltés jutott a többi szállóvendégnek, de igyekeztünk nem sokat zavarni másokat. Egyébként nem voltunk egyedül gyerekesek, mármint pici gyerekesek. Volt nagyjából három vagy négy másik pár is pár hónapos babával, de valahogy azokat sosem hallottuk igazán bömbölni. Kicsit szégyelltük is magunkat, hogy M sírása a hetedikről lehallatszik, míg a többi gyerek inkább csak hüppögött. Vagy nekünk úgy tűnt. A személyzet mindenesetre minden esetben segítőkész és megértő volt. Ha asztalt akartunk cserélni, ha hirtelen felugrott és elrohant valamelyikünk, majd visszajött, ebből nem volt semmi gond a büférendszerű étteremben sem. Szerintem hozzászoktak már, nyilván sok kisgyerekes család fordul meg náluk, biztosan láttak különbet is.
Összefoglalva jó tapasztalatszerzés volt nekünk, szülőknek. Azóta már tudatosabban szervezzük az éttermi eseményeket és lehetőségekhez képest megpróbáljuk irányítani, hogy M mikor aludjon el. Aztán vagy bejön, vagy nem. Fontosnak érezzük megtalálni az egyensúlyt két dolog között. Aközött, hogy lehetőségekhez képest kevésbé zavarjunk más embereket, akik kikapcsolódni mentek ugyanoda, relaxálni és ezért nem kevés pénzt is fizettek. De természetesen nem rendelünk mindent ennek alá. A babák olyanok, hogy sírnak, ezen nincs mit magyarázni. Nem szándékosan sírnak, nem az a céljuk, hogy a szülő vagy egy idegen esti programját elrontsák. A szülő feladata megnyugtatni és komfortosan tartani. Ha ez gyorsan megy, akkor jó, ha lassabban és több sírással, esetleg kiabálással, hát akkor egy kicsit hangosabb lesz aznap az étterem, nem a világ vége. Az egyensúlyban hiszünk és ha másképp nem megy, egyikünk kimegy M-mel, amíg megnyugszik.
A teljes képhez pedig az is hozzátartozik, hogy minden reggelinél volt egy időszak, amikor M kifejezetten élvezte a társaságunkat, a helyet, a látványt, azt, hogy köztünk lehet és nagyon sokat mosolygott. A kacarászás is aranyos volt és minden nap volt asztalszomszéd, személyzet vagy szállóvendég, aki elhaladtában megdicsérte őt, minket, mindannyiunkat. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor elfelejtettünk mindent és csak örültünk, hogy együtt ott vagyunk és nagyon - nagyon boldogok voltunk. A szolgáltatások, a személyzet figyelmessége és rugalmassága minden nap segített, hogy elfelejtsük a szülői lét felelősségeit, kötelezettségeit és örüljünk egymásnak és annak, ahol vagyunk. Noha voltak nehezebb pillanatok, a nyaralás nagyon jól sikerült, sokat tanultunk és fogunk menni megint - ez nem is kérdés.
Ez volt tehát a szállodában szerzett tapasztalataink nagy része, a harmadik, befejező részben a kirándulásokról és túrázásról írunk, hogy miképp oldottuk meg egy négy hónapossal, illetve milyen új dolgokat tanultunk aközben is!
