Ez a harmadik és ebben a témában utolsó bejegyzés, ami reményeink szerint segít azoknak eligazodni a bajban, akik először kerülnek járattörlés vagy késés kellős közepébe. Külön sajnálatos, ha erre kisbabával utazás során kerül sor, de jusson eszedbe, hogy a népszerű Instagram oldalakon sosem azt látod, ha valaki reggel háromkor a reptér padlóján próbál aludni karjában a gyerekkel. Az ilyen oldalakon mindig vidám mosolygós emberek vannak, akiknek minden mindig sikerül és utazz bátran, nem kell félni semmitől, majd beleszokik a gyerek, és a többi. Mondjuk az igaz, hogy az esetek nagy százalékában ez tényleg így is van. De mi a blogunkban a teljes valóságot szeretnénk azok elé tárni, akik még csak gondolkodnak, hogy miképp lehetne gyerekkel utazni. Éppen ezért szenteltünk három írást is arra, hogy baj esetén mi mit tanácsolunk, illetve mit tapasztaltunk vagy csináltunk mi. Az első részben arra tértem ki, hogy milyen kihívások elé állította a COVID az utazókat és a légitársaságokat is, milyen lehetőségeink vannak nekünk, mint utasnak, ha mégis utazni akarunk. A második részben arról írtam, hogy mi a teendő, ha a "B" tervbe is hiba csúszott és például a csatlakozó járatodat nem éred el. Itt a harmadik részben pedig azt próbálom összefoglalni, hogy ha már így alakult, hogy indirekt módon (átszállva) kell eljutnod a célpontodhoz, akkor hogyan maximalizáld ennek az előnyeit?
Ahhoz, hogy megértsük, hogyan maximalizáljuk az előnyöket, először is meg kell értenünk, hogy mik azok az előnyök egyáltalán, amikről szó van? Ehhez ismételten le kell szűkítenünk az utazáshoz preferált légitársaságok körét, a fapadosokat ismételten kihúzom. Miért? Azért, mert ebben a részben a törzsutas programokról lesz szó, ami első ránézésre totál felesleges, de ha valaki tényleg rendszeresen utazik, akkor jobb volna tudnia ezekről. Persze tudom én, hogy van például az Easyjet Plus, ami a fapados Easyjet légitársaság törzsutas programja. Legalábbis ők annak nevezik. De valójában arról van szó, hogy újabb címen akarnak legombolni pénzt az utasról. Ez a program nem szól másról, mint nagytételben megvenni az amúgy pénzért kínált extra szolgáltatásokat és ha valóban sokat utazol, akkor néhány út után plusszos leszel, azaz olcsóbbra jön ki az éves díjat kifizetni, mint minden alkalommal külön - külön az extrákat. Ezt én nem annyira hívnám törzsutas programnak, leginkább azért, mert az ilyen programok tradicionálisan arra épülnek, hogy a visszatérő, hűséges vásárlókat jutalmazza a cég. Ez egyébként nem repülés-specifikus. Gondolj a Tesco klubkártyára, ahol pontokat kapsz, amiket levásárolhatsz és semmi extra költséged nincs, ugyanúgy vásárlod, amire szükséged van, mint egyébként. De hozhatnék példát mobiltársaságokról, ahol a régebbi ügyfeleknek kedvezményeket adnak készülékekből vagy díjcsomagból. Vagy ugyanez igaz a könyvesboltokra, ahol az amúgy is megvásárolt könyvek után pontokat kapsz, amiket később beválthatsz vagy levásárolhatsz. És folytathatnám a kávézókkal, hamburgerezőkkel, cukrászdákkal, ahol mind-mind jutalmazzák a visszatérő vásárlókat.
A fapados légitársaságok nyilvánvalóan nem ilyenek, amit ők törzsutas programnak hívnak, az valójában csak egy nagytételben eladott extra lábhely - elsőbbségi beszállás - nagy kézicsomag trió. Ezzel szemben a hálózatos, vagy klasszikus légitársaságok törzsutas programjai a korábban felsoroltakhoz hasonlóak. Időnként veszel náluk repjegyet, amiért kapsz pontokat, amiket aztán beválthatsz kedvezményekre vagy repjegyekre. Legyen akár a British Airways, akár a Lufthansa, vagy Emirates, Turkish, Qatar, Swiss, United, Delta, KLM ... hosszan lehetne folytatni a sort. Mindegyik program ugyanazon alappilléreken nyugszik, ugyanaz a koncepció, csak másképp hívják a pontokat. Sőt, van ahol nem is pontoknak, hanem mérföldeknek hívják, amit gyűjteni lehet, de ez csak szemantika. Az alappillér pedig a következő. Minden pénzért megvásárolt repjegyért cserébe két különböző típusú pontot / mérföldet kapsz. Ezeket eltérő célokra tudod felhasználni. Az egyik típusba tartoznak azok a pontok, amelyek tulajdonképpen pénzre válthatóak az adott légitársaságnál vagy légitársaság-szövetségnél. A másik típusba tartoznak azok a pontok, amelyek a légitársaságnál elért státuszodhoz szükségesek, de maguk pénzre nem válthatóak.
Nézzünk egy konkrét példát. A British Airways (BA) a Oneworld szövetség tagja. Mint ilyen, a megvásárolt repjegyek után kapható két ponttípus az Avios, illetve a Tier pont. Az Avios egy konkrét piaci értékkel bíró kitalált fizetőeszköz, amit a szövetség tagjai elfogadnak. A Tier pont ezzel szemben nem bír pénzügyi értékkel, nem tudsz érte semmit vásárolni vagy becserélni, mint ahogy az Aviost tudod. A Tier pontok mennyisége azt mutatja meg, hogy az adott légitársaság törzsutas programjában milyen magas szintre jutottál. Ezekbe a programokba ingyen lehet regisztrálni, amivel egy tulajdonképpen semmilyen előnnyel nem bíró szintre, egy belépő szintre kerülsz. Konkrétan a BA esetében színekkel azonosítják a szinteket, a belépő szint a kék. Kék szinten van mindenki, aki beregisztrál, de nem repül egy centimétert sem. Amint megvetted az első repjegyed és le is repülted azt, egy előre ismert mennyiségű Aviost és Tier pontot kapsz az utazás után pár nappal.
Gyűlnek-gyűlnek a pontok, előbb utóbb annyi Aviosod lesz, hogy abból valami értelmeset is tudsz venni, mondjuk egy repjegyet. A Tier pontok halmozása pedig először bronz, majd ezüst, később arany szintre juttat el, a fokozatokkal pedig egyre szaporodnak azok az előnyök, amelyeket élvezhetsz. Az arany után sem áll meg az élet, a következő szint a GGL, azaz Gold Guest List, a fizető utasok nagyjából eddig tudnak eljutni. Ezeket a szinteket az adott szövetséghez tartozó többi légitársaság is elismeri, azaz egy BA arany fokozatú utas a megszerzett előnyöket élvezheti az Iberia, a Finnair, az American Airlines, a Qatar és több más légitársaság járatain is.
Hogyan néz ki ugyanez mondjuk a Lufthansánál? Náluk nem pontokat, hanem mérföldeket lehet gyűjteni, az Avios megfelelője az Award Mile, a Tier pont megfelelője a Status Mile. Mindkettő mérföld, csak az egyik jutalom mérföld, a másik pedig státusz mérföld. Az ő törzsutas programjukba is bárki beregisztrálhat, amivel a legalsó szintre jut, amivel igazából semmilyen előny nem jár. Ha viszont repüléssel elkezdi gyűjteni a státusz mérföldeket, akkor Frequent Traveller (ezüst), majd Senator (arany) szintre jut, a legfelső náluk a HON Circle státusz. Mivel a Lufthansa egy másik szövetség, a Star Alliance tagja, a szinteket az ide tartozó légitársaságok ismerik el, úgy mint például az Austrian, Swiss, United, EgyptAir, Turkish, TAP és számtalan másik, nagyjából 25-27 légitársaság.
Első olvasatra tulajdonképpen nem tűnik különösebben hasznosnak egy ilyen programba regisztrálni. Ha azt nézem, hogy egy Bécs - London útra a BA turista (economy) osztályon a legolcsóbb jegyre kerek öt (5) Tier pontot ad, valamint hozzáveszem, hogy a bronz szint eléréséhez békeidőben 300 Tier pontra van szükség, akkor gyors fejszámolással kiderül, hogy 30 oda-vissza útra lenne szükség ahhoz, hogy valaki bronz legyen. Ez elég sok és elég drága mulatság. Még akkor is drága mulatság, ha igazából nem kell hatvanszor utazni, mert függetlenül a Tier pontok mennyiségétől, 25 út után automatikusan bronz státusz jár. Azért legyünk őszinték, 25 út az 12 retúr út, plusz még egy oda. Egy átlagos ember mondjuk repül havonta egyszer oda és vissza, azaz nagyon szűken van lehetőség így bronz szintre eljutni. Mi értelme van akkor az egésznek?
Nos, ha valaki egyébként eltökélte magát, hogy márpedig ő státuszt szerez, akkor (visszakanyarodva a poszt eredeti kérdéséhez) már látható, hogy miért örül nagyon, ha törlik a járatát! Történetesen Dalma és én is elhatároztuk, hogy státuszt szerzünk. Utazunk eleget, miért ne próbáljuk meg? Lássuk tehát, miért dörzsöli a rutinos (státuszra hajtó) utazó a kezét, valahányszor egy járatát törölték?
Ahogy szoktam, röviden nézzük meg a mi példánkon keresztül. Volt egy Budapest - London - Budapest repjegyünk. Mindkettőnknek, de ez igazából lényegtelen. Történetesen, mivel a business class olcsó volt, a cég legyintett és belement, hogy ott utazzunk. Egy business class út ezen az útvonalon 40 Tier pontot ér, irányonként. Azaz egy retúr úttal összesen 80 pontot lehet gyűjteni. Amint a BA törölte a gépünket, lényegében azzal a lendülettel már hívtam is őket, hogy átfoglaljam, az első részben említett megoldások szerint. Mivel gyúrtam a Tier pontra, nyilván az átszállás jó hír volt, hiszen így oda is és vissza is két - két útért kapunk pontokat, ami első megközelítésben azt jelenti, hogy duplaannyi pontot kapunk az eredetileg kifzetett jegyért. Sőt, ha még azt is hozzáteszem, hogy a Helsinki - London távolság több, mint kétezer km, emiatt csak erre a szakaszra egyébként sem 40, hanem irányonként 80 Tier pont jár, akkor hamar kiszámolható, hogy az eredeti 80 Tier pont helyett 40 + 80 + 80 + 40 azaz összesen 240 pontot kaptunk, fejenként. Tekintettel arra, hogy a bronz szint háromszáz pont, lényegében egyetlen úttal megszereztük a szükséges mennyiség nyolcvan százalékát.
Ezek után most már érthető, hogy ha a rutinos utazó belefut egy járattörlésbe, akkor miért dörzsöli elégedetten a kezeit. Vagy másképp fogalmazva: mi lesz az öröm az ürömben. Az ingyen Tier pont. Most akkor tehát visszakanyarodhatunk a címben feltett kérdéshez. Már tudjuk, hogy miképpen célszerű maximalizálni az előnyöket: olyan útvonalat célszerű választani, amivel több státuszt jelentő pontot kapsz, mint amit eredetileg kaptál volna. De mire mész ezzel? Mik azok a konkrét előnyök, amikért folyik ez a "küzdelem"?
A programok mindhárom szövetség (Oneworld, Star Alliance, Sky Team) esetében különböznek egy picit, de a koncepció azonos. Egyre magasabb szintre jutva egyre több ingyenes szolgáltatást kapsz, amivel az utad kényelmesebbé tehető. Ez volt az, ami miatt mi még M születése előtt úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk státuszt szerezni. Azt akartuk, hogy mire M megszületik és vele utazunk, lehetőleg stresszmentesen, kényelmesen utazzunk. Konkrétan a BA esetében a bronz szinttel elérhetővé válik az utazás előtti hetedik napon az ingyenes helyfoglalás (ha korábban sajnáltuk rá a pénzt). Kikerülhetjük a reptéri pultoknál a kígyózó economy sort és használhatjuk a business pultokat, valamint a beszállításnál hamarabb kerülünk sorra, még ha a legolcsóbb jegyet vettük is meg magunknak. Ezüst szinten megnyílnak a reptéri üzleti várók (lounge-ok) akkor is, ha economy jeggyel utazunk, már a repjegy vásárlásakor ingyenes az ülőhely foglalás, valamint megnő az ingyenesen feladható csomagok darabszáma bizonyos esetekben. Arany szinten újabb várók nyílnak meg a reptereken, ahol van, ott külön biztonsági ellenőrző sávot használhatunk, nem csak a darabszáma nő tovább az ingyenesen feladható csomagoknak, de a maximálisan engedélyezett súlyuk is, az ingyenes ülésválasztás kiterjed a vészkijárati sorokra is, valamint jobb feltételekkel tudunk az összegyűjtött Avios pontokból repjegyet vásárolni. Ezen túlmenően amennyiben a gép nincsen tele, az üléseket osztó algoritmus igyekszik az arany státuszú utasok melletti székeket szabadon hagyni, amennyiben lehetséges.
Egy további előny is van mindhárom szövetségnél, ami különösen aktuális, ha a járattörlésekre gondolok. Ez pedig az úgynevezett standby, vagy várakozási lista. Pontosabban az azon szereplő utasok prioritása. Ha belefutottál egy járattörlésbe, már korábban leírtam, hogyan tudsz átkerülni egy későbbi gépre. Az a gép viszont lehet, hogy tele van, de legalábbis lehet rajta kevesebb szék, mint utas, aki repülni szeretne vele. Ezek az utasok kerülnek a standby listára. Mindig vannak, akik nem jelennek meg a lefoglalt repülőútjukra, ezeket a székeket tudják a listán szereplő utasok között kiosztani. Gondolom az egyértelmű, hogy ezen a listán a várakozó utasok prioritása is aszerint alakul, hogy milyen státusszal bírnak. Az arany utas biztosabban feljut a gépre, mint az ezüst és a többi, de még a bronz is hamarabb kaphat helyet, mint az, aki be sem regisztrált a programba. Szerintem nem kell túlmagyaráznom, hogy egy kisgyerekkel utazásnál kulcsfontossága lehet egy lekésett gép esetén a következőre feljutásnak, amiben a státusz sokat segít.
Egy babával ráadásul az utazás különösen stresszes tud lenni és mindenki mindenhol azt javasolja: csak ne izgulj. Ha aggódsz, a kisgyerekek megérzik, ők is nyűgösek lesznek. Mi arra jutottunk, hogy ha nem akarunk aggódni a csomagokon, hogy nincs-e sok, hogy beleférünk-e, hogy lesz-e hol pelenkázni, etetni a beszállás előtt, lesz-e hova elvonulni, ha egy kis nyugalmat szeretnénk M-nek, akkor két lehetőségünk van. Minden egyes utunkra kifizetjük azokat a dolgokat, amikkel kényelmessé és stresszmentessé lehet tenni. Az extra csomagokat, a bejutást a lounge-ba, a székválasztást, hogy biztosan ott üljünk, ahol kényelmesebb... mindent. Vagy, amíg utazunk, megpróbálunk élni a lehetőséggel, maximalizálni a pontvadászatot és elérni azt a státuszt, amivel mindez automatikusan jár. Mivel maga a repülés a csomagokkal, a biztonsági ellenőrzéssel, a sorban állással, az előre tervezhetetlen késésekkel önmagában is egy stresszforrás és egy kötelező rossz, igyekeztünk arra fókuszálni, hogy az utazás ezen kényelmetlen részéből élményt csináljunk. Élményt, amit várunk, ami kellemes, ami kicsit léleksimogató és segít ellazulni. Ez több annál, mint hogy fel tudsz adni ingyen egy babakocsit (amit státusz nélkül is megtehetsz), vagy kisgyerekkel hamarabb tudsz beszállni (ehhez sem kell státusz). Mi úgy gondoltuk, hogy az utazásokat így tudjuk élvezetesebbé, M számára is elviselhetővé, mitöbb, játékos élménnyé változtatni.
Mi tehát azt tanácsoljuk minden gyerekes, vagy majd gyereket vállaló utazónak, hogy tájékozódjanak a lehetőségekről azoknál a légitársaságoknál, akikkel leggyakrabban utaznak. Regisztrálni a programokba nem kerül semmibe, extra költsége sincs, de ha sikerül egy pár úttal megugrani a státuszt, a következő évben is maradéktalanul lehet élvezni az így szerzett előnyöket - ingyen.
