Kisebb korában M jellemzően nyűgösebb volt a repülés elején és végén, leginkább amikor nem történt semmi.  A beszállás elején a gyerekeseket szokták engedni beszállni, hogy kényelmesen elhelyezkedjenek a székükben.  Ez és a konkrét felszállás között nem ritkán fél óra is eltelhet még akkor is, ha minden flottul megy.  Ha késlekedés van, akkor pedig még több is.  Ez idő alatt M már felfedezi magának a fényeket, a színeket, az új dolgokat és elkezdi megunni magát.  Nem tudom, hogy más babákkal is így van-e, de autóban, repülőn a mozgás megnyugtatja, az egy helyben állás pedig untatja.  Leszállásnál hasonló a menet: a repülő lelassul, a hajtómű hangja elhalkul, M is elkezd izegni - mozogni és hamarosan unatkozni.

Látunk szülőket akik nem foglalkoznak vele - a gyerek sír és kész.  Van, aki cumit, játékot ad a gyerekének, van, aki tabletet, telefont - kortól függ nyilván.  Mi a tabletes - telefonos utat el akarjuk kerülni ameddig csak tudjuk, marad a játék, a cumi és az éneklés.  Ezt kombinálva a fizikai mozgatással sikereket szoktunk elérni, persze ülő helyzetben limitáltan tudjuk mozgatni és hosszabb távon fárasztó is.  Az éneklés leginkább olyan dalok, amiket csak este szoktunk énekelni, vagy ha szeretnénk megnyugtatni.  Nos, a legutóbbi repülésünknél olyan jól sikerült énekelnem, hogy a mellettem lévő Úr is elbóbiskolt.  Na, jól énekeltem? :)